Tízezer lépés a Marton-hegyen

Némi szervezési bonyodalmak még jól is jöttek, már az elején Márton napjáról másnapra, azaz szombatról vasárnapra kellett áttenni a túra időpontját. Tiszta szerencse, mondták utólag, hiszen így az egész napos eső helyett ragyogó napsütés kényeztette a vándorokat, bár a 6 kilométeres táv egy részét sáros mezei utakon kellett megtenni. A Marton-hegy amúgy eredetileg Szent Mártonról kapta a nevét, de a könnyebb kiejtés érdekében az évszázadok alatt lekopott róla az ékezet.

– Az ötlet a miénk, hiszen érdekeltek vagyunk, mert bár a hegyhát Zalaboldogfa külterülete, de közel a felén, főleg a Hatháza melletti délkeleti fertályán andráshidaiak birtoka fekszik, a boldogfaiak a falujukhoz közeli részén szőlészkednek, s a borosgazdákat ugyebár köztudottan megbonthatatlan barátság köti össze. Ezért gondoltuk, hogy a két település egésze között is jó kapcsolat alakulhat ki, s ráhangolódásként felvetettük a közös Márton-napi túra ötletét a boldogfai önkormányzat vezetésének – árulta el az apropóról Molnár Klára, az AHIDA Közösségeiért Egyesület elnöke.

Az ötletet a zalaboldogfaiak nevükhöz híven, mint Ámon Ferenc polgármester minősítette: "boldogan elfogadták", s vezetésével hagyományteremtő szándékkal megszervezték az első közös Márton-napi túrát a szentről elnevezett hegyháton. A hosszú út előtt a Mester Csaba hidai gazda által 25 éve állíttatott kőkeresztnél Gyöngyös Balázs plébános meghitt ceremónia keretében megszentelte a gazdák idei borát, amit aztán az asztalra tett süteményekkel, pogácsákkal együtt a jelenlévők kellő alapossággal le is zsűriztek. Egyébként a Marton-hegyi borszentelésnek is negyedszázados a hagyománya, s a találkozó lehetőségét a boldogfai gazdák sem szokták elszalasztani. Az egybegyűlteket a szervezők nevében Molnár Klára és Ámon Ferenc köszöntötte, majd Domján István, a városrész önkormányzati képviselője emlékeztetett rá, hogy éppen a Marton-hegyen vetődött fel az azóta sikeresen működő andráshidai Borbarát Kör alapításának gondolata.

– A kőkereszt mellett, annak állítása után minden Márton-napot követő vasárnap plébánosunk megszentelte a borainkat, majd egy szőlősgazda, minden évben valaki más, a pincéjénél terített asztal mellett vendégül látta az ünneplőket – elevenítette fel a szép szokást Hollósi Gyula, aki közeli szőlőskertjében termett újborát szintén megszenteltette, s meg is kínálta vele a szomjazókat. A borszentelés ezúttal a 10 ezer lépést ígérő túrával folytatódott.

– Sajnos az út eléggé felázott, de remélhetőleg ez nem rontja a túra élményét, hiszen a ragyogó napsütésben gyönyörködhetünk a hegyhát szépségében. Mire éppen elfáradnánk, megpihenhetünk, útközben a boldogfai gazdák nyitott pincékkel várják a szomjas vándorokat. Az út végén körülnézünk a falu kultúrházában, majd zsíros kenyér uzsonnával felturbózzuk energiánkat a visszaútra – invitálta a csapatot Ámon Ferenc polgármester, aki elárulta, hogy 370 lakosú falujuk minden rendezvénye hasonlóan sikeres, a bagolytúrájukon például 150-en rótták a mezei, hegyi, erdei utakat, miként a Márton-napi túrázók felét is a vendéglátók csapata tette ki.

A boldogfaiak az ígéretüket nemcsak teljesítették, de még rá is tettek egy lapáttal, a "nyitott pincék" keretében összefogott 3 gazda, idősebb Ámon Ferenc (a polgármester édesapja), Tóth Károly és Tóth József, akik a hatalmas kondérban pörköltet készítettek és visszavárták vacsorára a vendégeket. Boldogfára tartva útközben még "egy ásónyit" leittak Miklós István boroshordójából is, reagálva a gazda kiírására, miszerint: "ha eljössz kapálni, ásni, meg foglak kínálni". Az andráshidai Gyarmati Tibor is jártas a pinceköltészetben, ő is tudott egy hasonló mondást: aki idegen helyen a hordót megkopogtatja (telin dong, avagy kong-e az ürességtől?), az egyéb aljasságra is képes. 

Mi tagadás, a faluig vezető felázott mezei utat sárban cuppogó cipőkkel tette meg a társaság, de az inkább csak emelt a romantikáján, mintsem rontott volna a hangulaton. Persze azért a pihenő jólesett a felújítás alatt álló kultúrházban, s a zsíros kenyérből is elfogyott pár kiló. Szusszanva egyet mégsem hazafele vette az utat a társaság, inkább visszagyalogoltak a pincékhez, hogy megegyék a közben elkészült pörköltet, és még egy "ásónyit" leigyanak a boroshordókból. Ahhoz persze kétség ne férjen: a Marton-hegyen megtett 10 ezer lépéssel újabb sok évtizedes hagyomány vette kezdetét...