My day, My style a fürdővárosban

2023.05.24. 09:00

Az esti divatbemutató előtt előadások várták a látogatókat Hévízen

Megkezdődött a My day, My style divatshow-sorozat Hévízen. A helyi vállalkozók egyesülete három szombaton – május 20. után június 3-án és június 17-én – várja a látogatókat színes programokkal.

Péter B. Árpád

Látványos és természetes show várta a divatbemutató közönségét

Fotó: Kotora Pál

Már az első alkalom is kirobbanó sikert hozott, a térségbeli butikok, üzletek esti zenés divatbemutatójára megtelt az átrium, a publikumot ámulatba ejtette a látványos divatseregszemle.

Előtte egész nap előadások, bemutatók és kóstolók várták az érdeklődőket, akik – egyebek mellett – a lélekkonyhával, ízletes vitaminbombákkal, „mindenmentes” süteményekkel s fagylaltokkal, valamint ukrán és bajor ételekkel ismerkedhettek.

Morvai Anikó, a Hévízi Vállalkozók Egyesületének elnöke elmondta: ebben a sorozatban szeretnék kicsit önmagukat is megmutatni, „emellett pedig azt, hogy nemcsak ünnepnapokon jó az élet, hanem máskor is, amihez hozzásegít bennünket egy-egy apró öröm, vagy kellemes program, ami akár azt is meghatározhatja, milyen lesz a következő hetünk, hónapunk”.

– Az előadásokon tagjaink mutatkoztak be a látogatóknak, érdekes, izgalmas és olykor ízletes témákkal – összegzett a vállalkozói közösség első embere. – Az esti divatbemutató során pedig a természetességre törekedtünk, éppen ezért nem profik, hanem hétköznapi emberek vállalták a szereplést. Ezzel az volt a célunk, hogy még közelebb hozzuk ezt a show-t a nézőkhöz.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!