Szerencsehozó lencse, avagy a szegények kaviárja

Az ifjabb generáció inkább a folyószámlája és a bankbetétje gyarapodására helyezi a hangsúlyt, így ma sem találja kellően csábítónak az aprópénzbőséget. Amúgy hiába ettük a lencsét, a családi büdzsé gyarapodása rendre elmaradt, de már rájöttem miért, azt ugyanis csak most tudtam meg, hogy a szerencselencse csak akkor hat, ha pontosan szilveszterkor éjfélkor, s lehetőleg főzelék formában kerül az asztalra. Javaslom is, akik másutt szilvesztereznek, mielőtt elmennek otthonról, rakjanak ki az étkezőasztalra egy tál lencsét, hogy az új esztendő már az első pillanatban rátaláljon. S a biztonság kedvéért egy marok magot vigyenek is magukkal a zsebükben.

Érdekes, több ország népe is úgy vélekszik, hogy a szemes ételek, a bab, a borsó, a rizs, vagy akár a köles a fémpénzhez hasonlatosak, s azért szükséges belőlük sokat enni, hogy bőséget és gazdagságot hozzanak. Lencséből egyébként többféle létezik, lehet sárga, narancssárga, vörös, zöld, indiai barna vagy akár fekete, de valamennyi kicsi, lapos és korongformájú, s mindig a színük alapján nevezik el őket.

A lencseevéshez társul egy kedves népi hagyomány is, a főzelék készítésekor elrejtenek egy szem mandulát az ételben, s az a leányzó vagy legény, akinek a tányérjába kerül a mandula, még abban az évben megházasodik. (Itt oszlassuk el a tévhitet: a lencsét, ellentétben a többi száraz hüvelyessel, nem kell beáztatni, mert könnyen megpuhul.) A szegények kaviárjának is titulált lencse (Lens culinaris) ősrégi táplálékunk. A vad fajtából a Közel-Kelet termékeny félholdján Kr. e. 8000 körül háziasították, majd elterjed egész Európában, Észak-Afrikában és az indo-gangetikus síkságon. Egyiptomban is ősidők óta termesztik, Tutanhamon fáraó közel 3400 éves sírjában találtak egy kosárnyi lencsét és csicseriborsót, III. Ramszesz fáraó sírjában pedig a faliképeken lencsetermesztési és főzési jelenetek láthatók. A görögországi Franchthi-barlangból származó legrégebbi ismert elszenesedett lencse maradványok Kr. e. 11 000-ből származnak, s hasonló leletekre bukkantak Szíriában, Jordániában, Törökországban, Iránban és más helyeken is.

Nem mellesleg a Bibliában négyszer találkozhatunk a lencse említésével - olvasom Fráter Erzsébet "A Biblia növényei" című könyvében. Valószínűleg sokan ismerik az Ószövetségben szereplő történetet: amikor Jákob lencsét főzött, ikerbátyja, Ézsau annyira éhezett rá, hogy elsőszülött jogát cserélte el egy tál vörös lencséből készült főzelékre.

A hüvelyesek rendjébe, a pillangósvirágúak családjába tartozó lencse egyébként a homoktól az agyagos vályogig a legkülönbözőbb talajtípusokon megnő, a legjobban a közepes termőképességű, mély homokos vályogtalajt és a 7 körüli pH-értéket kedveli, viszont egyáltalán nem tolerálja a vizes körülményeket. A legnagyobb lencsetermelő Kanada, őket követi India és Ausztrália, de nagyon sok országban élvezik enyhén diós ízét. Egészségünkre gyakorolt hatását világszerte kutatják. A tanulmányok kimutatták, hogy a rendszeres lencsefogyasztás csökkenti a krónikus betegségek, a diabétesz, az elhízás, a rák és a szívbetegségek kockázatát, antioxidáns, antibakteriális, vírusölő és gyulladáscsökkentő hatású, köszönhetően annak, hogy gazdag a fenoloknak nevezett növényi védővegyületekben - ebből a szempontból a legrangosabb hüvelyesek közé tartozik. A lencse különösen gazdag prebiotikus rostokban, amelyek hatékonyan támogatják az emésztőrendszer működését, serkentik az egészségünk szempontjából oly fontos jótékony bélbaktériumok aktivitását. A rostokban gazdag étrend számos egészségügyi előnnyel jár, beleértve a vastag- és végbélrák kockázatának csökkentését. S mert gazdag fehérjeforrás, kiváló alternatívája a húsnak.