Jelenleg a vinyl a legmenőbb

2022.03.27. 09:00

Reneszánszukat élik a zenei hanghordozók, ezt bizonyítja a zalaegerszegi lemezbörze népszerűsége is

Két és fél évnyi szünetet követően az elmúlt hét végén újra lemezbörzét tartottak a zalai megyeszékhelyen. Ezúttal új helyszínre, a Magyar Szakszervezeti Szövetség székházába várták a zenei hanghordozók gyűjtőit.

Gyuricza Ferenc

Pillanatkép a múlt hétvégén megtartott zalaegerszegi lemezbörzéről

Forrás: Gyuricza Ferenc/Zalai Hírlap

A bolhapiac jellegű program koordinátora ezúttal Göncz Tamás volt, aki ugyancsak a gyűjtők egyre népesebbé váló táborát gyarapítja. Mint mondotta, egyrészt kereskedői múltja, másrészt ismeretségi köre miatt döntött úgy, hogy enged barátai unszolásának, s élére áll a lemezbörze megszervezésének. 
 

– A zenei hanghordozók jelenleg reneszánszukat élik – magyarázta. – Egyre többen fordulnak vissza feléjük, egyrészt azért is, mert a fizikai formátumoknak, legyenek azok vinylek, CD-k vagy kazetták, gyakran jobb a hangzásuk, mint azoknak a digitális fájloknak, amik elérhetőek az interneten, másrészt kell valami kézzelfogható dolog a zenehallgatáshoz, hiszen az sokak számára nem háttértevékenység. Én például úgy ülök le zenét hallgatni, hogy felteszek a lemezjátszóra egy korongot, kényelmesen elhelyezkedem a szobában, kezembe veszek egy pohár bort vagy egy whiskey-t, és átengedem magam az élvezetnek. Közben nézegetem a lemezek borítóit, beleolvasgatok a dalszövegekbe. Kicsit olyan ez, mintha könyvet olvasna az ember… 
 

Göncz Tamás szerint ma divat zenei hanghordozót gyűjteni. Tizenéves fiataloktól az egészen idős generációk tagjaiig minden korosztályból akadnak a lemezgyűjtők között, s ami örömteli, hogy a fiatalok száma növekedőben van. Véleménye szerint ez azt jelenti, hogy felismerték a zenei hanghordozók értékét. 
 

– Külön kell választani az eszmei és a kereskedelmi értéket – folytatta. – A legnagyobb eszmei értéket szerintem a klasszikus zenei albumok, azon belül is az operalemezek képviselik, ott több száz éves művekről beszélünk. Kereskedelmileg azonban ezek ma már nehezen eladhatóak, eltűnt az a réteg, amely klasszikus zenét, operát hallgat. A könnyű­zene kedvelői közt azok értékelik leginkább a hanghordozókat, akik rockzenét hallgatnak. Ott erős gyűjtői réteg található, a rockzene kedvelői közt vannak a legtöbben, akik hajlandóak pénzt adni a ze­néért, s nem gondolják azt, hogy csak azért, mert az interneten elérhető, ingyen van. Emellett a jazzlemezek, valamint a pop, főleg a nyolcvanas évek popzenéje iránt mutatkozik érdeklődés, igaz, ott már jóval kisebb mértékben. Ami a formátumokat illeti, most egyértelműen a vinyl a legmenőbb, de a CD is egyre inkább kezd kapóssá válni. Véleményem szerint hamarosan annak is visszajön az aranykora. 
 

A zalaegerszegi börzén megjelent gyűjtők azt mondják, minden hanghordozónak az határozza meg a kereskedelmi értékét, mennyit hajlandóak érte fizetni. Van eladhatatlan áru, s van olyan lemez is, amit aranyárban mérnek. Amiből kevesebb van forgalomban, értelemszerűen az az értékesebb, még akkor is, ha zeneileg kevésbé izgalmas. Göncz Tamás azt mondja, volt olyan vinyl, amit annak idején 5 vagy 7 forintért vett, s most akár tízezer forint feletti áron is el lehetne adni. 
 

– A bakelitről CD-re való átállás idején ezek a lemezek a kutyának nem kellettek, rendre be is zúzták őket – magyarázta. – Ezért kevés van belőlük forgalomban, ez egy gyűjtőnek fontos szempont. A CD-vel ugyanez a helyzet, mivel gyakorlatilag leáll a gyártása, az is fel fog értékelődni. 
 

A zalaegerszegi börzén körülbelül húsz olyan gyűjtő jelent meg, aki országosan is jól ismert, s meghatározó cserekészlettel rendelkezik. Ők egymás között is jelentős mérvű cserét hajtottak végre. Azok száma, akik látogatóként vagy potenciális vásárlóként néztek be a börzére, több száz főre rúgott. 
 

– Mi magunk is meglepődtünk azon, milyen nagy érdeklődés mutatkozott a börze iránt, látszik, hogy szükség volt már a Covid utáni kimozdulásra – jelentette ki Göncz Tamás. – 14 órakor kezdtünk, s 17 óráig folyamatosan jöttek az emberek, nem csillapodott az áradat. Érkeztek Fonyódról, Badacsonyból, Balatonfüredről, azt sem tudjuk, honnan szereztek tudomást a programról. Gyűjtő szintén jött volna több, de nem volt túl szerencsés az időpont, ezen a hétvégén az országban több helyszínen is tartottak hasonló rendezvényt. Ezért már el is döntöttük, hogy biztosan lesz folytatása a programnak, május elején újra megrendezzük a zalaegerszegi lemezbörzét. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!