Frissen Zalából

2021.07.18. 07:00

Nyáron is vethető a borsó, de legyen kéznél a kanna

Szinte nincs olyan év, hogy többen meg ne kérdeznék, érdemes-e nyár derekán zöldborsót vetni, mert bár fagyasztva is finom, nyomába sem léphet a kertből frissen bevitt zsenge zöldségnek.

Fincza Zsuzsa

A kora tavasszal vetett borsó sok termést hoz

Fotó: Fincza Zsuzsa

Még az elismert szakemberek véleménye is megoszlik e témában, egyesek szerint nem, mert a borsó klasszikus „rövidnappalos” zöldség, a fejlődéséhez hosszabb éjszakákra, hűvösre és sötétre van szüksége. Amikor rövidek a nappalok, a lombozatát fejleszti, a hosszú napsütéses időszakban virágot hoz és termést érlel. Ha nyáron, a rövid éjszakák évadjában vetjük, rövid szárat és kevés levelet hoz, hamar köt és keveset terem.

Abban ne sántikáljunk, hogy árnyékba vetjük, és így megzavarhatjuk a biológiáját, a zöldborsó ugyanis fényigényes növény, az árnyékot, sőt, még a félárnyékot sem viseli el. Az ideális, ha márciusban, áprilisban kerül földbe, a késlekedés nem kedvez a szemek fejlődésének, és a rovarok kártétele is jelentősebb.

Ha módunkban áll, ne egyszerre, hanem szakaszosan vessük 10–14 naponként. A másodvetés július közepe után aktuális, de kizárólag rövid tenyészidejű fajtákat válasszunk. Arra azért számítsunk, hogy a nyári borsó a tavasszal bevált fajtából is alacsonyabb, szerényebb lesz, kevesebb és kisebb hüvelyt köt, de ősszel tényleg klassz lesz majd a levesben a friss borsó.

A kora tavasszal vetett borsó sok termést hoz
Fotó: Fincza Zsuzsa

Summa summarum, nyáron is vethetünk borsót, megjegyzem, ha a mostanihoz hasonló kánikulában tesszük, legyen kéznél a locsolóalkalmatosság, mert kelés idején a mag földje nem száradhat ki, a csírázáshoz sok vízre, magas talajnedvesség-tartalomra van szükség. Ha a mag közvetlen közelében kiszárad a talaj, megáll, vagy el sem kezdődik a csírázás. Ebből a megfontolásból kora tavasszal sekélyebben, nyáron a kiszáradás veszélye miatt valamivel mélyebbre rakjuk a földbe a magokat. Ugyanez vonatkozik a különböző víztartó képességgel rendelkező talajokra is, homokon a vetés az átlagnál mélyebben, kötöttebb talajon sekélyebben ideális.

Az idei időjárás félig-meddig kedvezett a zöldborsónak, a hűvös, nedves tavaszban magasra nőtt a szára, virágzás után azonban folyamatos öntözést igényelt.

Zalában minden borsó „cukorborsó”, pedig az egy külön faj, igazából két fő fajtáját használjuk. A zsenge velőborsó édes és puha, de igyekezni kell, hogy ránk ne öregedjen, mert korán ráncosodik és megkeményedik. A kifejtőborsó lisztes, nagy, sima és kerek szemű.

Amúgy nem véletlenül titulálják cukorborsónak, hiszen több mint 5 százaléka cukorból áll, a 78 százaléka víz, további 5 százalékát rostok, szénhidrátok, proteinek teszik ki. Ásványi anyagai és mikroelemei közül a vas, a kalcium, a magnézium, a cink, a foszfor, a kálium, a réz és a mangán jelentős, kiváló vitaminforrás, bővelkedik A-, B1-, B2-, B3-, B5-, B6-, C-, E-, és K-vitaminban. Nagyon sok esszenciális aminosavat és növényi ösztrogént, fitoösztrogént tartalmaz. A borsó a hüvelyesek azon kivételes fajtája, amelyet a puffadásra hajlamosak is fogyaszthatnak.

Esőben szegény, száraz éghajlatú területek hüvelyese a bagolyborsó (az érett bogyó hasonlít egy bagoly koponyájához), más néven a csicseriborsó. Hosszú karógyökere 1–1,5 méter mélyre hatol a földbe, oldalgyökerei hasonló hosszúságban nyúlnak ki, s ennek a nagy területet behálózó gyökérzetnek köszönhetően szárazabb vidéken is jól termeszthető. A mag bár tápláló, de kevésbé ízletes, mint a hagyományos borsó, a zsizsikek nem szeretik, ezért ott is bagolyborsót vetnek, ahol a zsizsikesedés miatt nem ter­meszthető a zöldborsó.

Egy régi könyvben olvastam, hogy a pillangósok „kukacosodását” fokhagymalével előzhetjük meg. Virágzáskor, amikor a borsóra fenekedő molyok rajzanak, permetezzük le alaposan a növényt az erős illatú fűszernövény levével. Ezért se dobjuk ki soha a fokhagyma héját! Ebből vegyünk most egy jó maroknyit, aprítsunk hozzá 10 deka fokhagymagerezdet, forrázzuk le 10 liter vízzel, majd hagyjuk állni 5 órán át. A leszűrt lével permetezzünk – kéntartalmával nem csak a molyokat riasztja, hanem az atkák és a gombás betegségek ellen is véd.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!