Mangart – a felhők felett mindig kék az ég

A Mangart-hágó régóta hívogatott minket. Ehhez nem kellett sokat készülni, csupán néhány nappal előtte lefoglalni a szállást Kranjska Gorában. Szerencsére sohasem csalódtunk. (Igaz, volt egy svájci érdekes éjszakánk, de erről később.) Egyszer utaztunk csapattal horvát nyaralásra úgy, hogy nem volt hol aludni, de helyben azonnal találtunk kiadó apartmant.

Mivel itt lakunk a szlovén-határ mentén, sokszor vettük az irányt a három közeli ország valamelyikébe, így a két évvel ezelőtti, szeptember 1. és 3. közötti hétvégi kiruccanásunkra Ausztria felé indultunk. Az időjárás nem volt kegyes, de minket ez nem rettentett vissza. Plusz esőruha mindig van nálunk. Indulás után Szlovéniában pár kilométer után beöltöztünk. Az esőben motorozásnál nehezítő körülmény, hogy a sisakra még nem találták ki az ablaktörlőt. Utasként ilyenkor, bár nem helyes, leveszem a bőrkesztyűt, ázottan szörnyű utána belebújni. Ezúttal a csizmavédőt lehagytam, hiba volt. Amikor átértünk Ausztriába, egy buszmegállóban megpihenve liter vizet öntöttem ki belőle. Ettől függetlenül élveztük az utat.

Elhaladtunk a bájos osztrák falu, Faak am See mellett. A Faaki-tó arról nevezetes, hogy minden év szeptemberében Harley Davidson találkozót rendeznek a partján található települések, a világon a második legnagyobbat. 2018-ban szeptember 4-9. között tartották. Ha egy héttel később jövünk, talán meg sem mozdulunk ezen az úton, ugyanis évente 100 ezer látogatót vonz a karintiai program. Ilyenkor az autósok elől lezárják a forgalmat.

Podkoren közelében mentünk át a határon, néhány kilométer a Száva partján és megérkeztünk a szlovén síparadicsom bájos városába. Északon, a szlovén-osztrák határmentén a Karavankák nevű, 120 kilométeres Alpok-vonulat, Európa legnagyobb hegylánca. Délről a Júlia-Alpok magasodott fölénk, nevét Julius Ceasar-ról kapta. Innen ered a Száva és az Isonzó folyó. Szó szerint magasodott, ugyanis szállásunk a Vrsic-hágó alatt, a legmagasabb ponton lévő egyik apartman volt, a Koca na Gozdu (Kunyhó az erdőben). Alig vártuk, hogy lepakoljunk és szárítkozzunk. Amúgy imádunk a hegyekben aludni, ezúttal a Triglavi Nemzeti Parkban sikerült. Legendájáról egy későbbi cikkben írok.

Másnap, szombaton indultunk a Mangart-hágóhoz. Az olasz-szlovén határvonalon magasodik 2679 méteres csúcsával, Triglav és a Skrlatica után a harmadik legmagasabb szlovén hegy.

Tarvisio felé vettük az irányt, átmentünk az olasz határon, kanyargós hegyi utak, majd felbukkant a Predil-tó. Kevés időnk maradt megpihenni a partján és fotózni, ugyanis megint lógott az eső lába. A bő csapadék sajnos utolért minket, amint átléptük újra a határt Szlovéniába. Nem csüggedtünk, beöltözés, a kamera szerencsére vízálló, férjem pedig gyakorlott motoros, semmi félelemérzet. Ezt később – a videóban is látható – foghíjas, omladozó útszéli kőkorlátok felülírták, kicsit izgultam, hogy épségben felérjünk. Az utat még az olaszok építették 1938-ban, keskeny és tele hajtűkanyarokkal, nekünk igazi csemege. A fizetős kapunál nem csodálkoztak, vannak őrültek, akik ilyen időben kirándulnak. A nyereghez érve tapasztaltuk, nem sokan lézengünk az aszfaltozott út legvégén. Ami nem baj. Az úton semmi forgalom, a fennsíkon pedig a kolompoló birkák muzsikáját és közelségét élvezve végignyúltunk a zöld füvön. 2019 méteren vagyunk, karnyújtásnyira a Mangart (2679 m). A kitisztult égen egyre jobban kivehetőek a szomszédos csúcsok. A hódítást szívesen hagyjuk a hegymászókra és viaferrátázókra. Mi boldogságban úsztunk itt a felhők felett, távol a világ zajától, csendben és nyugalomban töltekezünk.