Babosdöbréte külterületén: A kőkereszttől a gyümölcsösig

Zalaegerszegről Torda-hegyre indulunk, az ott 1983-ban megvásárolt terület az első, ahol gazdálkodni kezdett az Erőss család. A régi „olajos” bekötőúton Nagylengyelbe érve hamarosan rákanyarodunk a Hegyi útra, ami az utolsó lakóház után nem sokkal Torda-hegy útként folytatódik és onnét már Babosdöbréte külterületéhez tartozva gyümölcsösök, szőlőskertek, hegyi hajlékok, hétvégi házak között vezet le a rámi útra.

– Beültettem a területet gyümölcsfákkal, közben a gazdák, Cseke József lengyeli plébános vezetésével szervezkedésbe kezdtek, hogy építenének egy kőkeresztet a hegyháton, törekvésüket magam is támogattam. Voltak viták, némi huzavona, aminek a végén felajánlottam a területemet az egyházközség számára, de a tisztelendő úr szerint az akkori bürokrácia miatt az nem lett volna jó megoldás, így a birtok maradt a nevemen, de ráépült a különlegesen szép út menti kereszt és szoboregyüttes. Tujákat ültettünk köré, előtte virággruppok virultak, itt tartották az őszi Torda-hegyi búcsút, a kereszt előtt oltárral, szentmisével, kirakódóvásárral – eleveníti fel a kezdeteket vendéglátónk.

Kápolnát is építettek volna, de a tervek füstbe mentek, a terület most jórészt üres, de rendben tartott. Erőss Antal 4 éve fel is újíttatta a keresztet, de virág már nem nyílik előtte, s búcsút sem tartanak körülötte. Míg diskurálunk, csatlakozik hozzánk az éppen mezei szegfűgombát gyűjtő 80 éves nagylengyeli Rózsás Sándor, de azt még ő sem tudta pontosan megmondani, hogy az 57 méter mély, dupla vödrös kerekes kutat vajh’ mikor fúrhatták, szerinte az „mindig is” ott volt, a hegyi emberek az onnét hordott kristálytiszta vízzel mosták ki a boroshordókat, Erőss Antal is abból öntözte a gyümölcsfáit. Ez persze ma már a múlt, a fiatal gyümölcsfákat a környék vadjai letarolták, csak a szívós törzsű öreg fák dacolnak a szarvasok, őzek feneketlen bendőjű hadával.

A gazdálkodási vágy viszont nem lankadt, ezért Erőssék új birtok után néztek, s 2012-ben a szintén Babosdöbréte külterületéhez tartozó Újavas-hegyen vettek egy másik területet, ami ugyan elég nagy, több mint 2 ezer négyzetméter, viszont az építkezéshez szűk, ám akkor a szomszéd éppen el akarta adni a szintén nadrágszíjparcelláját, s azzal együtt már meg lett volna a szükséges szélesség. A szomszéd közben sajna meggondolta magát, így Erősséknek maradt a mobil lakókonténer, s balról a dús seprencemező és virágzó solidagotábla, jobbról fenyőerdő és akácos között igyekszik teremni a 4 sor kordonon a 216 tőke szőlő. A homoktövis viszont szemmel láthatóan jól érzi magát, hamarosan szedésre kész, a körtefák ontják a termést, egyes almafákra rajzolni sem lehetne több gyümölcsöt.

– Kezdésként alapos talajvizsgálatot végeztem, kicsákányoztam egy talajszelvényt, s 120 centiméter mélyen már homokkő padra bukkantam. A felsőbb rétegek is erősen homokosak, sok szerves trágyát kellett beledolgoznom, mire elfogadható minőségű lett a termőtalaj – magyarázza az agrárszakember, akinek úgymond a vérében van a föld „mívelése”, hiszen édesapja aranykalászos gazda volt, 26 hold 50 aranykoronás földön gazdálkodott. Neki köszönhető, hogy amikor a 14 éves Tóni fia kijelentette, hogy kocsis lesz a tsz-ben, a tanárai kérésére „fülön fogta” és beíratta a csornai mezőgazdasági szakközépiskolába, ahova amúgy a bátyja is járt.

– Érettségi után egyből felvettek a nagykanizsai mezőgazdasági főiskolára, aminek köszönhetően februárban múlott 50 éve, hogy az Erzsébet téren először összefutottunk Klárival, a feleségemmel. A főiskola előtt azonban 1 évet a soproni állami gazdaságban egy takarmánykeverővel dolgoztam, hogy rendes ruhát tudjak venni magamnak. Később tanultam még egyetemi szinten közgazdaságtant, humán szervezést, de állítom, az agrárképzés a legsokoldalúbb, lévén, hogy a többi tantárgy mellett természettudományt is magas szinten tanítanak.

Mert a szűk birtokra mégsem tudtak építkezni, az utcában kicsit odébb egy másik, hasonló nagyságú telket is megvásároltak. Ezen már volt egy pince, amit bővítettek, átalakítottak, korszerűsítettek. Itt is érik a szőlő, de inkább a gyümölcsfák dominálnak, a mosolygó almák, csengő barackok, zamatos körték, hamvas szilvák, sokféle cseresznye, meggy, mindenféle bogyós gyümölcs, zöldségek, virágok. A talaj változatlanul homokos, itt is jöhetett a talajjavítás, s a lejtőt fanyesedékből, szerves trágyából épített, vendéglátónk által „váraknak” nevezett teraszok szelídítik. Az épület szépen berendezve, a pincében azonban a boroshordó csak dekoráció, itt készülnek a kompótok, a dzsemek és egyéb finomságok, amelyek gyarapításába a gazda is besegít. Pedig a 3 birtokon van mit kaszálni, nyírni, metszeni, permetezni, kapálni, igaz, 4 éve, mióta nyugdíjba vonult, jobban ráér.

– A könyvekhez sem vagyok hűtlen, gyermekkorom óta az olvasás, az irodalom, a történelem a szenvedélyem. Nem érdekel az internet, nincs okostelefonom, GPS helyett térképről tájékozódom. Szeretem a szakmámat, a természetet, de a mai eszemmel már inkább a régészetet választanám. Igaz, képtelen vagyok egyvalami mellett lehorgonyozni, s abban nagyot alkotni. Nekem Madách mondata a hitvallásom: „Mi a tudásvágyat szakhoz nem kötők, / Átpillantását vágyjuk az egésznek”.