Kiállítás nyílt a múlt évszázadok földműveseiről Szepetneken

Mint ahogy valószínűleg az olvasó számára már ennyiből is kiderül, a látványos tárlat a földművesek mindennapjait, a paraszti életformát kívánja bemutatni. S mint mindig, a kiállítás gazdag anyagát a helyi adományozók korabeli tárgyai alkotják, melyek régen mindennapos használatban voltak – ma már azonban a múlt darabjai, örökségünk.

– Sajnálatos, hogy a paraszt kifejezés mára a buta, tanulatlan szinonimája lett, holott a régi idők földművesei nagy figyelmet fordítottak az önképzésre, a művelődésre – bocsátotta előre Sóstainé Márfi Ibolya, a szepetneki értéktárbizottság elnöke. – Szepetneken az 1930-as évektől a férfiaknak minden télen gazdasági tanfolyamot, a nőknek pedig háztartási tanfolyamot szerveztek. A képzések jelentősége nemcsak abban állt, hogy általuk új ismeretekre tehettek szert a résztvevők, hanem abban is, hogy közösségformáló hatással bírtak. Az ezekhez kapcsolódó dokumentumokkal, oklevelekkel, tankönyvekkel indítjuk a kiállítást, melynek különös apropót adott a koronavírus miatti bezártság, aminek következtében az emberek újra a kert, a mezőgazdaság felé fordultak – még a társasházakban is megnőtt az érdeklődés a balkonkertészet iránt. Úgy tűnik, sok minden átértékelődött az elmúlt időszakban…

A kiállítás egyik darabjáról, egy kocsikerékről is mesélt Sóstainé Márfi Ibolya, amelyhez valós tragédia kapcsolódik. E szerint viharos időben, a lezúduló csapadék közepette igyekezett lefelé az eszteregnyei hegyről egy lovaskocsi, a lovak azonban nem bírtak az árral, így az az állatokat és az egész kocsit elragadta a hajtó asszonnyal együtt. A helytörténész mutatott egy másik „kincset” is, egy mérleget súlyokkal – amikor a 19. század végén hazánkban is bevezették az új, ma is használatos súly- és űrmértékeket, Szepetnek mértékhitelesítő hely lett. Ez azt jelenti, hogy a mérlegeket, mérőeszközöket kétévente ellenőriztetni és hitelesíttetni kellett, amit a dél-zalai településen végeztek. Hangsúlyos szerepe volt ennek abban az időben, amikor a kisgazdaságokban jelentős mennyiségű gabonát termeltek. Persze, emellett a háziasszonyok és a gazdák gondozták a zöldséges és virágos kertjeiket, sőt, a szőlőhegyi birtokokat is. S akkor még nem beszéltünk az állattartásról…

– Mindehhez kapcsolódóan számos tárgyi emléket állítottunk ki – magyarázta a szepetneki értéktárbizottság elnöke. – Említhetem a csak „hordozónak” nevezett fonott kosarat, melyben lehetett bort is szállítani, vagy a piacra élő állatot, például baromfit, ezért vágtak nyílást az oldalára, hogy a jószág azon keresztül levegőt kaphasson. Szintén tárolásra alkalmas eszköz a kópic. Érdemes szót ejteni a kapákról is, melyekből többféle volt „rendszeresítve”, mást használtak árok-, vagy barázdanyitáshoz, krumplitöltéshez, saraboláshoz. A tárlat legkülönlegesebb eszközeit, a lovas töltőekét és az eketaligát Markács Zoltán bocsátotta a rendelkezésünkre. Ezeken kívül látványos a régi, kézzel hajtott mézpörgető is. De sorolhatnám még, mit kínál a kiállításunk például a földműveseknek oly nagy jelentőséggel bíró disznóvágás időszakából – nem teszem, ehelyett mindenkinek azt javaslom, jöjjön el Szepetnekre, és tekintse meg az augusztusig látható tárlatot. Utána iskolatörténeti kiállítással készülünk, lévén nemsokára szeptember.