Évente négyszáz rendezvényen

2019.12.30. 17:30

Parlamenti munkáról, zalai beruházásokról és a kistelepülések életéről Vigh Lászlóval

Évértékelő, összegző interjút adott lapunknak Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos, akivel a Zalaegerszeg központú választókerületet, illetve a megyét érintő jelentős fejlesztésekről is szót váltottunk.

ZH

Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos feleségével, négy gyermekükkel és két unokájukkal. A politikus legfontosabb feladatának azt tartja, hogy a lehető legtöbb forrást sikerüljön elhozni a településekre

Fotó: ZH

A térség egyik legfontosabb beruházása

Először a térség egyik legfontosabb beruházásaként ismert zalaegerszegi tesztpálya építésének menetéről kérdeztük a kormánypárti politikust.

– A járműipari tesztpálya kapcsán miniszteri biztosként az építkezés felügyelete, koordinálása és segítése a feladatom, valamint a folyamatos kapcsolattartás a különböző szervek között. A 250 hektáros pálya elemei közül elkészült már a technikai épület, a Z fogadóépület, a kezelhetőségi pálya, a dinamikai felület. Az autópálya-szakaszon befejeződtek a földmunkák, és elkészült az azt letakaró ka­vicságy. A smartcity az első 5 hektáron elkészült, a második 5 hektáron pedig a földmunka és a közművesítés zajlik. A nyolc különböző együtthatóval kialakított fékfelületen hat sáv már készen áll, kettőn az aszfaltozás van hátra. 2019-ben mintegy 40 autóipari cég tesztelt a pálya elkészült szakaszain. Az építkezés ütemterv szerint halad előre, nincs késést elő­idéző körülmény – fogalmazott Vigh László.

Mint elmondta, a tavasszal elkészült Smartfield Kutatóközpont az első olyan magán­erős beruházás, amely a tesztpályának köszönhetően indult, ráadásul magasan kvalifikált dolgozókra tart igényt. A zalaegerszegi járműipari tesztpálya közös vállalkozást hozott létre az osztrák AVL autóipari kutatóvállalattal, az együttműködés célja, hogy a létesítmény pénzügyi fenntarthatóságát, jövőbeni hasznosítását a legnagyobb professzionalitás mellett lehessen biztosítani. Az AVL-ZalaZone Kft. felel a tesztpálya üzleti célú értékesítéséért, ezen belül egyebek közt az ipari promócióért és marketingért, az üzletfejlesztésért, valamint a tesztek végrehajtásához szükséges feltételek biztosításáért.

Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos feleségével, négy gyermekükkel és két unokájukkal. A politikus legfontosabb feladatának azt tartja, hogy a lehető legtöbb forrást sikerüljön elhozni a településekre Fotó: ZH

Az M76-os gyorsforgalmi út építésével kapcsolatban Vigh László emlékeztetett rá: a 170 milliárd forintos beruházással épülő autóút az M7-es autópályát a sármelléki repülőtér érintésével köti majd össze Zalaegerszeggel. A gyorsforgalmi út Körmendig tartó szakasza előkészítés alatt áll. Az összeköttetés 45 kilométeres része „okosútként” valósul meg, a járműipari tesztpályához kapcsolódva közúti tesztelési lehetőséget biztosít a hagyományos és önvezető járművek fejlesztői számára is.

– A kivitelezés a két végpontban indult el. A megyeszékhely határában, Csácsbozsok után 1,5 km-en, valamint egy 5,6 km-es szakasz Hollád és Balatonszentgyörgy között. A tavaly kezdődött munkálatok egyik legkomplexebb eleme a két közutat, vasúti síneket és a Zala folyót is átívelő híd, amelynek leghosszabb gerendái több mint 44 méteresek és 56 tonna súlyúak. A híd már szerkezetkész, a földmű építése befejeződött. A javító- és védőréteg 90 százalékos készültségi szintnél tart. 2,1 km hosszan CKT-t építettek be, zajlik a vízelvezetők létesítése és burkolása. A környező mezőgazdasági területeket érintő párhuzamos földutak elkészültek. Az okosút építése ütemterv szerint halad, az enyhe idő csak segített ebben.

A választások eredményei

Vigh László az idei választások eredményeit is értékelte lapunknak adott nyilatkozatában. Mint mondta, a május 26-ai európai parlamenti választáson Zalaegerszegen 54 százalék voksolt a keresztény-konzervatív nemzeti oldal listájára, a Fidesz–KDNP-re.

– Lentiben 65, Zalalövőn 70 százalék támogatta a kormánypártokat, a Zala 1-es választókerület városaiban tehát szép eredményeket értünk el, de a kistelepüléseken is jól alakultak az eredmények, így a 76 hozzám tartozó településen 59 százalékos Fidesz–KDNP-­siker született. Az október 13-ai önkormányzati választásokon Zalaegerszegen 70 százalék közeli győzelmet aratott Balaicz Zoltán, a Fidesz–KDNP polgármesterjelöltje, valamint mind a 12 egyéni körzetben magabiztos keresztény-konzervatív győzelem született.

Lentiben szintén kimagasló volt a Fidesz-győzelem. A választókerületem többi településén nem volt pártverseny, független jelöltek nyerték el a polgármesteri széket, mintegy egyharmados arányban kerültek új vezetők a települések élére, ez nagyjából minden választáson így alakult eddig is. A települések fejlődése érdekében polgármesteri találkozót szerveztem, ahol a közös munka érdekében találkoztunk a megválasztott vezetőkkel. A megyei Fidesz-listára 69 százalékos eredménnyel voksoltak a Zala 1-es kerület településein.

A parlamenti munka

– Hogyan értékeli a parlament 2019-es munkáját? – kérdeztük.

– A gazdasági és a családpolitikai tárgyú törvények meghozatala volt a parlament őszi ülésszakának legfontosabb döntése. Ezek célja, hogy az elmúlt évek tendenciáinak folytatásaként a magyar gazdaságot a külső környezet negatív változásaitól függetlenítsék, továbbra is emelkedő pályán tartsák. Ennek hasznából pedig igyekezzenek egyre nagyobb mértékben támogatni a családokat a demográfiai trend megváltoztatása érdekében. Év végén a parlament elfogadta az Országgyűlés működését érintő törvények módosítását, így szigorúbban büntethetők a fegyelmi szabályokat megsértő parlamenti képviselők. A parlamentben az elmúlt időszakban történt példátlan durvaságok indokolták az országgyűlési törvény módosítását. Megengedhetetlen az ellenzék képviselői által tanúsított magatartás.

Például tavaly a december 12-i ülésnapon – amikor ellenzéki képviselők megakadályozták, hogy a levezető elnök elfoglalja helyét a pulpituson, majd a továbbiakban is zavarták az ülést –, valamint amikor trágár szavakat tartalmazó táblát emeltek fel az ülésteremben.

Vigh László szerint az Országgyűlés jövő tavaszi ülésszakának legfontosabb feladata a 2021-es állami költségvetésről szóló törvény elfogadása lesz. Várhatóan újabb gazdaságvédelmi intézkedések törvényhozási hátterét is meg kell teremteni, továbbá a családpolitikában és az ifjúságvédelemben is lesznek törvénymódosítások és törvényalkotási kezdeményezések.

További tervek és a családi élet

Végül a további tervekről, illetve a közéleti tevékenység és a családi élet összehangolásáról is beszélt Vigh László.

– Évente mintegy 400 rendezvényen veszek részt a választókerületemhez tartozó 76 településen, ami elég sok, de szeretem végezni a munkámat, így az emberekkel sokat tudok találkozni, megismerve az adott települések problémáit. Legfontosabb feladatomnak azt tartom, hogy a lehető legtöbb forrást hozzuk el a településeinkre. Idén a térség kistelepülései 440 millió forint összegben részesültek a Magyar falu program különböző elemeiből. A program jövőre folytatódik, hiszen fontos, hogy a kisebb településeken is javítani tudjuk a lehetőségeket, komfortosabbá téve az ott élők mindennapjait. Zalaegerszeg a Modern városok program elemeiből részesül, aminek köszönhetően soha nem látott mértékű fejlesztések zajlanak egy időben. Talán a legjobban várt fejlesztés az új uszodakomplexum, aminek idén elkezdődtek az építési munkálatai, és az ütemterveknek megfelelően zajlik a megvalósítás. Hamarosan elkezdődhet a Mindszentyneum építése és a Mária Magdolna-­plébániatemplom külső felújítása is, ezek végül állami beruházásban valósulnak meg, kapcsolódva a 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszushoz – mondta.

– Szabadidőm nem túl sok van, de amikor csak lehetőségem van rá, minél több időt töltök a családommal, akik a biztos hátteret jelentik számomra munkám végzéséhez. Feleségem, négy gyermekem és két unokám jelenti számomra a legfőbb hobbit.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!