Bagod, Vitenyéd, Szentpál – A falu lánya tollán

Ez történt Béres Katalinnal, a Göcseji Múzeum főmuzeológusával, aki Bagodban nőtt fel, onnan indult a zalaegerszegi gimnáziumi érettségi, majd a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem bölcsészkara felé, hogy hazatérve a zalai tudományos életet erősítse. Számtalan kutatás, előadás, kiállítás, tanulmány, publikáció és kötet után ért el hozzá Bagod felkérése, amit a polgármester, Sipos Ferenc közvetített: írja meg az 1287 óta írásos feljegyzésben is létező település történetét. De legyen az a könyv más, mint általában a helytörténeti kiadványok. Legyen képes album, amiben minden bagodi és nem bagodi megláthatja a zalai dombok között élők évszázados mindennapjait, örömeit, bánatait, érzékeltesse a történelem viharainak ide is elérő szelét. Mutassa meg a köz által emelt épületeket, templomot, kápolnát, iskolát, kúriát, s szintúgy a megélhetést, az ünnepeket.

Hát lehet ennek ellenállni?

A forrás egy konzorciumi pályázat révén került a vállalkozásra, s az is nyilvánvaló volt, hogy fényképes tárház születik, amihez Tóth Norbert zalaegerszegi képzőművész adta hozzá a tervezői képzeletét.

A Bagod – Egy Zala menti falu évszázadai című keménytáblás, impozáns, 150 oldalas kötet már a kezünkben van. A községbeli bemutatóján mi is részt vettünk.

– Sok mindent megvalósítottunk a pályázatból, lett napelemes kandeláber, lovastábor, megújult harangláb, de a büszkeségünk ez a kötet – mondta a bevezetőben a polgármester a zsúfolásig telt faluházban, ami a Farkas család egykori kúriájában működik. – Öröm volt látni azt az aktivitást, ami a fénykép- és emlékgyűjtő felhívást kísérte, több mint negyvenen adtak fotókat, így bátran mondhatjuk, hogy ez a Mi könyvünk.

A képek gyűjtésében Havas Tiborné segédkezett. Kiderült, máris a további példányok nyomtatását szervezi a község, hogy mindenkinek jusson.

A kötetbemutatót celebráló Kiss Gábor, a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár igazgatója is hangsúlyozta, ma már a fényképfelvételek segítik az olvasót az ilyesfajta információk befogadásában, ez esetben a közös emlékek könyvespolcra juttatásában.

– A településtörténet a történetírás egyik legnehezebb műfaja – mondta a megyei bibliotéka igazgatója. – Kifelé is, a szakmai követelmények szerint is hitelesnek, ugyanakkor a faluban élők számára is érvényesnek kell lennie, ami erősítheti a „mi” tudatot. Zalában 1990 óta több mint 100 falutörténet íródott, de a bagodi ezektől eltérő igénnyel készült. A fotók pedig többé már nem veszhetnek el, mindig itt lesznek a könyvben.

A kötet keresztmetszetét ezután a szerző adta meg vetített képes összefoglalóban. Feltárultak a négy településrész, Alsóbagod, Felsőbagod, Szentpál és Vitenyéd évszázadai, amelyek a gyerekkori élmények mentén a szisztematikus kutatás új információival egészültek ki. A rétegzett tájékozódást szolgálja a szöveg, a bővebb és a kiemelt mondatokat hangsúlyozó képaláírások sora. A képeken láthattuk az úgynevezett bagodi idolt, amely a rézkor hiedelemvilágába kalauzol, a római kori síremléket, amely udvarházat feltételez, de ezt még keresik a régészek. Láttuk az 1287-es oklevelet, az 1260 körül épült szentpáli templomot, a több száz év alatt lassan változó faluközpontot, az új templom építését, hallottunk a hajóját összetartó vaspántokról, s arról is, hogy 1955-ben festették csak ki az épületet, ami a kommunista idők meglepetése lehet. A falu földesurai, a boldogfai Farkasok, a Csertánok és a Thassyak élete is felvillant, s persze ingatlanjaik elvétele és kényszerű távozásuk is. Megtudtuk, akadt, aki Cambridge-ben tanult jogot, más a grazi óratorony mását készíttette el a házában, adtak a megyének országgyűlési képviselőket és alispánt. A rászorulóknak pedig a XX. század elején minden reggel szalonnát, kenyeret a Farkas-kúria előtt. A falubeli Fatér család fogadta be az 1950-ben a vagyonától megfosztott, otthonából kitelepített Thassy Kristófné Csertán Margitot. A képek a búcsúkon, iskolai jeleneteken, tejbegyűjtő előtti beszélgetéseken át lassan elvezettek a mába. (Bagodban már akkor működött iskola, amikor a Balatonfüredtől Muravidékig terjedő Zalában összesen csak 30 volt.)

– A saját szülőföld történetének megírása különleges feladat. Milyen érzés volt? – kérdeztem Béres Katalint.

– Mindig is izgatott a falu története, de nem volt annyi időm, hogy önszorgalomból nekiálljak. Kutatás közben számtalan pozitív érzést éltem meg: a rácsodálkozást, hogy egy kis falunak is milyen színes a története, számtalan esemény, történet, érdekesség bukkant elő a forrásokból. Aztán a fotókat nézegetve gyermekkorom ismerősei néztek rám róluk. Öröm volt ráismerni egy-egy mára már a temetőbe költözött bagodira. Aztán a büszkeség, hogy Alsóbagod már a 18. századtól tartott fenn iskolát, de büszke vagyok arra is, hogy a viharosabb időkben is emberek tudtak maradni, elveikért vállalták a meghurcoltatást, mint a fiatal diáklány, Hári Margit, vagy befogadták az üldözöttet, mint a vitenyédi Fatérék a kitelepített Csertán Margitot. A munka során jobban megismertem a saját családom közelmúltját, amelyről gyerekkoromban – bennünket védendő – hallgattak a szüleim. Döbbenetes volt olvasni a Zala című lap hasábjain a kulák nagyapámat (aki korábban a falu bírája is volt) gyalázó mondatokat. És végül most a reményt élem meg, hogy a bagodiaknak is tetszeni fog, amit a képeskönyv lapjain láthatnak, olvashatnak.

– Farkas Dénes volt a nagyapám, az országgyűlési képviselő családjába tartozom, ők a kitelepítés után Budapestre kerültek – mondta Pappné Farkas Éva, aki részt vett a kötetbemutatón. – Dénes nagyapa kívánsága volt, hogy ha az oroszok kimennek, a hamvai Bagodba kerüljenek. A Farkasréti temetőből hoztuk el, a Zalába szórtuk, ahogy a 2008-ban elhunyt édesapám hamvait is. Azután kutattam magam is a családunk történetét, s bár én nem éltem itt, a falu nagy hatással van rám. Itt boldogultak a felmenőim.

Éva a kápolna felújításához anyagiakat is juttatott a község számára, s most elhozta a családi albumot, hogy a történész azonosítsa a fotókat.

– Az unokám Észtországban él, nyáron elhoztam ide, így egy tallinni gyerekújságba az általa írt cikkben is olvasható már Bagod neve – jelezte a kötődés erősségét Farkas József, aki itt született egy felsőbagodi házban, 5 évesen onnan telepítették ki a szüleivel. Sokáig nem beszéltek a faluról, de a talpán ma is érzi a Zala-parti füvek selymét.

A FOTÓK

A Bagod kötet fotóanyagát nemcsak a családi albumok feltárulásának köszönhetjük, hanem annak is, hogy Szentmihályi Imre, a Göcseji Múzeum első igazgatója a hetvenes években rendszeresen fényképezte a zalai falvakat, köztük Bagod utcáit is. A Göcseji Múzeum, a Zala Megyei Levéltár és a Hadtörténeti Intézet és Múzeum is segítette a munkát.