Lyme-kór

2018.04.08. 11:00

Zalában is elkezdődött a kullancs szezon

A kullancsok évszaktól függetlenül a közvetlen közelünkben, a kertekben, parkokban, játszótereken bukkannak fel, s már a tél hidegében sem bízhatunk. Kiválóan áttelelnek, a tavaszi melegedéskor a nedves és párás környezetben pedig remekül érzik magukat.

Arany Gábor

Hazánkban a kullancsveszélyes helyek nagysága gyarapszik, legfertőzöttebb területek Nyugat-Dunántúlon Zala és Vas megye, délen Baranya és Somogy, valamint Pest és Nógrád.

Magyarországon húszféle kullancs él, de nem mind-egyik terjeszt az emberre is veszélyes betegséget és amelyik igen, az sem mindig fertőzött. A kullancs az erdő aljnövényzetében, a bozótosokban tartózkodik a legszívesebben, de városi zöldben is felbukkanhat. A kullancsok fűről, gazról és bokrokról is legfeljebb másfél méter magasságban rá-akaszkodhatnak emberre, állatra.

A kullancs a bőrt átszúrása előtt érzésteleníti, így az áldozat észre sem veszi a véradást. Ezért fontos, hogy erdőt-mezőt megjárva minden esetben nézzük át magunkat, főleg a hajlatokat. A gyermekeknél a nyaktájat, a fül környéki hajas fejbőrt is tüzetesen át kell vizsgálni. A vérszívás kezdetén, egy napon belül megtalált és eltávolított kullancs még szinte bizonyosan nem tudott fertőzést okozni, de csak akkor, ha az eltávolítása szakszerű volt, testét nem nyomták meg az eltávolítás alatt.

A kullancs eltávolítása

A kullancs eltávolításához nem kell orvos segítsége. A lényeg, hogy nem szabad kikaparni, dörzsölni, gyötörni, nyomkodni vagy bekenni krémmel, olajjal, kölnivel, mint valamikor régen javasolták. Legfontosabb, hogy minél hamarabb távolítsuk el a kullancsot, az sem baj, ha a feje bennszakad, mert az pár nap után kilökődik.

Orvoshoz fordulni csak a tünetek megjelenésekor kell. Általában a csípés után 7-14 nappal jelentkező lázas állapot ad okot gyanakvásra, a kullancs ugyanis számos betegséget terjeszt. Ilyen a Lyme-kór és a vírusos agyvelőgyulladás, utóbbi manapság ritkábban fordul elő, mint a hatvanas- hetvenes években. Ez a védőoltás terjedésének tudható be.

Lyme-kór és a kullancs-encephalitis

Hazánk közepesen fertőzött ország, évente másfél ezer körüli hazánkban az ismertté vált Lyme-kóros esetek száma. Ezt a betegséget jelzi a kullancs csípése után néhány nappal megjelenő piros, körkörös, gyűrű alakú folt a bőrön, ami aztán elmúlik. A betegséget nem könnyű megállapítani, de kezelni kell, mert ha krónikussá válik, sokféle betegséget okozhat.

Ez lehet ízületi gyulladás, arcidegbénulás, idegrendszeri panasz, memóriazavar, szívritmuszavar, szívizomgyulladás, bőrgyulladás, az agyhártya, az agyvelő és a gerincvelő gyulladása is, ami nagyon komoly fájdalommal jár.

A Lyme-kórt antibiotikumokkal kezelik, de a terápia évekig is tarthat. Ez a betegség csak a kullancscsípés elkerülésével előzhető meg, ellenben a kullancs által terjesztett vírusos agyvelő- és agyhártyagyulladás ellen létezik védőoltás is. Világszerte egyébként évente 10-12 ezer kullancs-encephalitist jelentenek, de a tényleges fertőzések száma lényegesen magasabb. Hazánkban csak a lakosság tizede kapott védőoltást kullancs-encephalitis ellen, míg ez az arány Ausztriában meghaladja a 80 százalékot.

A kullancs-encephalitis vírus okozta agyvelőgyulladás egy része átmeneti lázzal zajlik le, nem alakul ki egyértelműen a típusos megbetegedés idegrendszeri szövődményekkel. Ezek az enyhébb esetek többnyire háziorvosi ellátásban gyógyulnak. Az esetek egyharmadában alakul ki súlyos kórkép, a másik harmada tünetmentes, a többinél pedig kisebb lázzal, légúti fertőzéssel jelentkezik a beteg a háziorvosnál. Ez a fajta agyhártyagyulladás nem mondható veszélyesnek, a halálozás aránya alacsony, nem több egy százaléknál.

Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatása szerint általánosságban igaz, hogy a kullancs-encephalitis kórokozója ritkábban, míg a Lyme-kórt okozó baktérium gyakrabban fordul elő a betegségeket terjesztő közönséges kullancsban. Az előfordulás gyakorisága a gyűjtési helytől, a vizsgálati módszertől és a kullancsok fejlődési stádiumától nagymértékben függ. Korábbi hazai felmérések szerint a kullancs-encephalitis vírust hazánkban a kullancsok 0,05%-a hordozza.

A Lyme-kór kórokozóját az európai átlagban a kullancsok 12 százaléka hordozza, de az egyes fejlődési stádiumok érintettsége eltérő. A legfertőzöttebb területeken a lárvák közel 1 százalékában, a nimfák több mint tizedében és kifejlett kullancsok legalább ötödében mutatható ki a kórokozó.

Figyeljünk házi kedvenceinkre

A megelőzés a legfontosabb a kullancsokkal szembeni védekezésben házi kedvenceink esetében is, ezt emelte ki dr. Gombosné dr. Szűr Veronika zalaegerszegi állatorvos.

- Rengeteg készítmény található erre a célra, amelyek alkalmasak arra, hogy meg-akadályozzák a kullancs vérszívását és ezzel a fertőzést – mondta. – Az egyik, kullancs terjesztette, a kutyákat legjobban és leggyakrabban veszélyeztető betegség a babéziózis. Ha kullancsot találunk az állatban, ami megszívta magát, akkor azonnal egyszerűen és gyorsan távolítsuk el, ne kenjünk rá semmit.

Az sem probléma, ha beszakad a feje, mert ez sokkal kevesebb bajt okoz, mint ha hosszabb ideig vért szív, mert a nyálával fertőzhet. Célszerű ezután figyelni az állat viselkedését, babéziózis esetén 7-10 napon belül az első tünetek bágyadtsággal, magas lázzal jelentkeznek. Későbbi fázisban a sötétre váltó barnás vizelet már végzetes állapotra figyelmeztet.

Azonnal vigyük orvoshoz az állatot és mondjuk meg, hogy szedtünk ki belőle kullancsot. Szövődményes esetekben szervi károsodás – veseelégtelenség, hasnyálmirigy-gyulladás, májbetegség miatti sárgaság és súlyos vérszegénység – alakulhat ki, ami rövid időn belül az állat elpusztulását okozza. Az első tünetek megjelenése után azonnali szakszerű kezeléssel jó eséllyel gyógyítható a babéziózis – magyarázta.

A szakember kitért arra is, hogy a Lyme-kór szintén veszélyeztetheti a kutyákat, de ennek a tünetei hetekkel, hónapokkal később jelentkezhetnek, ezért nehezebb a felismerése. Leggyakrabban a kutya étvágytalanná válik, ízületi fájdalmakat jelez, sántít, esetenként magas láz jelentkezhet. Ha nem kap kezelést a kutya, a sántaság elmúlhat, majd hetekkel-hónapokkal később ismét visszatérhet. Bármilyen tüneteket is tapasztalunk, ne várjunk a spontán javulásra és semmiképpen ne kezeljük a kedvencünket a házi patikánkból humángyógyszerrel, mert ezzel végzetes eredményt érhetünk el, figyelmeztetett a szakember.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!