Közösségi piac

2018.03.30. 15:30

Webshopról a piacra – Civil kezdeményezés a tudatos vásárlásra Keszthelyen

Az internetes vásárlás kényelmét és kiszámíthatóságát ötvözték a hagyományos piaccal a keszthelyi Cekker közösségben.

Mihály Szilvia

Fotó: Mihály Szilvia

A Zala megyében még újdonságnak számító vásárlási forma lényege, hogy egy internetes felületen tudja a vevő megrendelni a számára szükséges termékeket a helyi kistermelőktől, majd a hét egy bizonyos napján átveheti a számára összekészített árut Keszthelyen.

A kezdeményezés megvalósítója és az önkéntesek koordinátora Mayerhoffer László, aki fontosnak tartotta, hogy összehozza a tudatos vásárlókat a helyi kistermelőkkel. Szaknyelven szólva rövid élelmiszer ellátási láncot működtetnek.

Kiszámíthatóbb eladási forma

-A webshopon keresztül leadott rendelésekkel a termelők számára kiszámíthatóbbá válik, hogy milyen termékből mekkora mennyiségre lesz szükség a következő héten. Nem utolsó sorban nem egy egész napot kell a piacon eltölteniük, hanem csak 2-3 órát. Esős, szeles időben egy átlagos piacon előfordul, hogy csak kevés vásárló fordul meg, itt azonban a leadott megrendelésért mindig beszaladnak a vásárlók. Nekik is gyorsabb és a termelőnek is. Így a helyi termelő nem esik ki napokra a napi mezőgazdasági munkákból, vagy nem kell külön alkalmazottat felvennie, aki az értékesítéssel foglalkozik.

Az átadási napon lehetőség van a vásárlóknak megismerni a helyi termelőt, sokkal nagyobb bizalommal tudnak tőlük legközelebb is rendelni. Beszélgethetnek, tudják, hogy ki az, aki hétről hétre azon dolgozik, hogy például az általa termelt zöldséget, gyümölcsöt vagy az abból készült lekvárt, szörpöt eladja-tudjuk meg a mindenki által Tofiként ismert ötletgazdától.

Fotós: Mihály Szilvia

Fizetni minden esetben az átadás során a termelőnek kell, a weboldal csak kényelmi funkciót, közvetítő szerepet tölt be eladó és vevő között. Az oldal adminisztrátorai önkéntesként dolgoznak, ők tartják a kapcsolatot a termelőkkel és a vevőkkel is. A közösségi piac a szívügyük, az átadási napokon is jelen vannak, segítenek a termékek átadásában, vagy épp gyereknapot, húsvétot, kóstolót szerveznek.

-Miért kényelmes ez a vásárlási forma a vevőknek?

-Sokszor járunk úgy, hogy későn érünk ki a helyi piacra, és már elfogyott a friss tojás vagy hús, amit szerettünk volna megvenni. Így, az otthon, előre leadott rendelésnek köszönhetően biztosan nem viszik el az orrunk elől azt, amire szükségünk van. Előre át tudják gondolni, hogy a héten miből mit főznének, ehhez összeállítják a megrendelésüket. Gyakran kapnak még receptötleteket is a vásárlóink a termelőktől, sok barátság is született már nálunk.

Fotós: Mihály Szilvia

-Hogy állt össze a vásárló közösség?

-Az ötlet abból indult ki, hogy a kávézónk (Part kávézó, Keszthely) részére rendelt alapanyagokat ajánlottam ismerősök, barátok részére is. Egyre többen szerettek volna Keszthelyen megbízható minőségű tojáshoz, baromfihúshoz, zöldséghez, gyümölcshöz jutni, de nem ismerték a beszerzési forrásokat, a környező települések termelőit, gazdáit.

Szükség volt egy átadó helyszínre, és a termelők, vásárlók egymással való megismertetésére. Nekem nem volt kapacitásom, hogy telefonon felvegyem a rendeléseket, és azt elhozzam az ismerősöknek az őstermelőktől. Mindenképp kellett egy hivatalos rendszer, hogy ez a forma életképes legyen.

Sok-sok bürokratikus utánjárás, engedélyeztetés után tudtuk a keszthelyi Amazon Ház udvarára hozni a termelőket, akik szerdánként itt adják át a megrendelt árut. Egy-egy kilátástalannak tűnő helyzet után a feleségem bíztatására és támogatásával folytattam a megkezdett utat.

Fotós: Mihály Szilvia

Önkéntes alapon működtetünk egy webshopot, így a megrendelések is nyomon követhetők lettek, a vevők visszaigazolást kapnak rendelésük sikerességéről, az átadás időpontjáról.

Azok a kistermelők, őstermelők, akik idejük nagy részét a földön vagy az állatok gondozásával töltik, nem tudnak saját weboldalt, webshopot üzemeltetni. Nekik még a termékek befotózását is meg kellett tanítani, illetve elmagyarázni, miért szükséges egy-egy jó fotó.

-Akkor ez a közösségi piacon túl egy fejlődést elősegítő rendszer is!

-Igen. Folyamatos szemléletváltásra van szükség mind az árusok, mind a vásárlók részéről. Lassú a folyamat, de bíztató látni, hogy a hipermarketek egyenzöldségeiről, a hajók gyomrában megérlelt gyümölcsökről egyre többen térnek vissza a környékbeli termelők szezonális termékeihez.

Fotós: Mihály Szilvia

A nagyszüleink idejében nem volt kérdéses, hogy mikor tudunk friss salátát vagy paradicsomot enni, nekünk egész évben roskadoznak a boltok polcai paradicsommal, paprikával, salátával.

De ha valaki egyszer megkóstolja azt a salátát vagy káposztát, amit a helyi kistermelő hoz a saját földjéről a piacra, akkor többet nem akar vízizű, de egyenméretű fejet venni a szupermarketekben.

Nálunk nem talál több méternyire kipakolt egyenméretű répát vagy krumplit a vevő, de amit kihoznak, és átadnak a termelők, az biztos, hogy a környéken termett; és bár nem egyforma alakúak, ízre, tápanyagra jóval értékesebbek az egyenméretű bolti áruknál.

-Ki csatlakozhat a közösséghez?

-Bárki. Vevőként egy regisztráció után tudnak előre rendelni a vásárlók, de ma már hagyományos piacként is üzemelünk az átadások napján. Ha elfelejtünk rendelni, vagy még csak ismerkedünk ezzel az átadási rendszerrel, akkor van lehetőség a helyszínen is vásárolni.

A termelők részéről sincs különleges elvárásunk, bárki csatlakozhat, aki környékbeli gazdálkodó, és tudja vállalni a heti rendszerességű átadást akkor, ha van terméke. Lehet, hogy valaki csak paradicsomot vagy krumplit hozna ki, ő is csatlakozhat hozzánk. Pont ez a szezonalitás a lényeg.

-A háttérmunkát a Partoló Kulturális Egyesület biztosítja, aminek ez az első projektje egy tudatosabb helyi közösség építésében-veszi át a szót Nyári Viola.

A teljes cél túlmutat a Cekker Bevásárló Közösségen, és egy sokkal szélesebb együttműködés felé irányul. A gyerekek, fiatalok tudatos életmód irányába történő oktatása lenne az elsődleges célunk. Közösségünk elsősorban együttműködő közösség, és csak másodsorban piac. A hangsúly a termelők és vásárlók egymást támogatásán van annak érdekében, hogy a helyi gazdaság és a helyi közösségek egymásra tudjanak épülni egy környezet- és szociálisan is tudatosabb légkörben.

Nagy örömünkre szolgál, hogy immár a Helikon Kastélymúzeum is velünk tart ezen az úton, és város szintű támogatásban is részesülhet a kezdeményezésünk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!