Az életünk színes képkockái

2018.02.11. 12:00

Második nagylemezét jelenteti meg az alterpop zenét játszó Zaporozsec

Próbáltunk egyszerűbben fogalmazni, azaz atomfizikába ágyazott szerelmes dalok ezúttal nem lesznek a lemezen, de a párkapcsolat továbbra is központi téma marad nálunk.

Gyuricza Ferenc

A Zaporozsec tagjai a Kicsit még klipben szereplő Ullmann Ottó színésszel (középen) Fotó: Archív

A Szentgotthárdról indult, de Zalában is jól ismert, az utóbbi évek sikereinek köszönhetően pedig már országos hírnévre szert tett alterpop zenekar, a Zaporozsec frontembere, Varga Bence fogalmazott így lapunknak. Az énekes-gitárossal annak apropóján ültünk le beszélgetni, hogy a jövő hét péntekén megjelenik a zenekar második nagylemeze, aminek rögtön meg is tartják bemutatóját, méghozzá a legfelkapottabb fővárosi klubok egyikében, az Akváriumban.

- Akárcsak az előző album esetében, most is igyekeztünk egy sokszínű palettán mozogni, törekedtünk a változatosságra – mondta Bence. – Ha valaki azt kutatná, hogy mi a Zaporozsechez leginkább közelálló stílus, akkor erre talán az a legjobb válasz, hogy nem létezik ilyen. Talán abban tértünk el egy kicsit a korábbiaktól, hogy ezúttal egy lendületesebb, táncolósabb hangulatot hoz a zenekar a rock, a funky, vagy adott esetben éppen a diszkó stílusában.

A Zaporozsec tagjai a Kicsit még klipben szereplő Ullmann Ottó színésszel (középen) Fotó: Archív

Bence azt is hozzátette, az új lemezen 13 dal kap helyet, ezek közül hármat már ismerhet a közönség. A Kicsit még – amelyhez a színész Ulmann Ottó közreműködésével egy rendkívül hangulatos klipet is készítettek – és a Pixelek című szerzeményeket már októberben bemutatták, a legújabb Zaporozsec sláger, a diszkóköntösbe bújtatott Movie Star pedig január végén debütált a rádiókban.

- A 13 dal valójában csak 11, ugyanis két remix is szerepel a nagylemezen – folytatta a Zaporozsec zenésze. – Az egyik az ország talán leghíresebb és legsikeresebb producere, Lotfi Begi alkotása, a másikat – amely a Pixelek című dalra készült – pedig a saját hangmérnökünk jegyzi. A dalok többségét az említett február 17-i budapesti koncerten hallhatja majd a közönség.

Bence azt is elmondta: az új album a Pixelek címet kapta. Mindez azzal magyarázható, hogy a lemez dalai színes képkockák, amiket külön-külön is élvezhetünk, de általuk akár egy tizenéves srác életébe is bepillanthatunk az első szerelmi csalódástól az útkereső kalandokon át a szakítások és az újrakezdések örök körforgásáig.

- A párkapcsolatok, mint a dalok témái, eddig is ott voltak a Zaporozsec munkásságában, most csupán annyiban változott ez az egész, hogy a megfogalmazások egyszerűbbek lettek – magyarázta a zenekar frontembere. – A csillagoktól, az űrtől és a sci-fik világától tudatosan el kívántunk szakadni, most sokkal inkább ösztönös, két lábbal a földön járó témák szerepelnek az albumon. Ennek köszönhetően atomfizikába ágyazott szerelmes dalok most nem lesznek a lemezen.

Varga Bence emlékeztetett arra is, hogy akárcsak a Mr. Gorsky című bemutatkozó albumon, az új nagylemezen is szerepel egy versfeldolgozás. Ezúttal József Attila első költeményét, a De szeretnék gazdag lenni című verset zenésítették meg.

- Két okból esett erre a választásunk – mutatott rá a gitáros-énekes. – Egyrészt van egy saját dalunk, a Szeretnék, amivel nagyon jól párba lehet állítani, de van egy jóval fontosabb indoka is. József Attila verseinek többnyire igencsak súlyos a mondanivalója, azok pedig kevésbé illenek a Zaporozsec zenéjéhez. Ezt a versét azonban még a gyermekkorában írta, s bár nagyon komoly kérdéseket feszeget, úgy gondoltuk, ebből mégis lehet egy kicsit viccesebb hangvételt, s egy már-már világzenei jellegű feldolgozást kihozni.

Bence kérdésünkre arról is beszélt, hogy a zenekar ázsiója egyre feljebb emelkedik. A tavalyelőtti Nagy-Szín-Pad!! versenynek nagyon sokat köszönhetnek, de azóta is folyamatosan vetül rájuk a reflektorfény. Az például egy rendkívüli elismerés, hogy az Akváriumban tarthatják a lemezbemutatójukat, hiszen a főváros és az ország klubéletének egyik központja ez a hely.

- A jövő pénteki koncertre egy teljesen új műsort állítottunk össze, amit aztán szeretnénk országszerte is bemutatni – egészítette ki a zenész. – Az már biztos, hogy lesz egy tavaszi turnénk a Hiperkarma társaságában, de sajnos ennek során sem Vasban, sem Zalában nem lépünk fel. A nyáron viszont biztosan lesznek koncertjeink ebben a térségben is, de reményeink szerint a fesztiválok többségében is megtalálhatóak leszünk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!