Magyar-koszovói

2024.03.25. 18:29

Rossi: nem hasonlítanám magam a magyar futball legnagyobb legendáihoz

Marco Rossi szövetségi kapitány ugyan tervez változtatást a magyar labdarúgó-válogatottnál, de elmondása szerint nem ész nélküli kísérletezgetés lesz kedden a Koszovó elleni barátságos mérkőzésen.

MW

Marco Rossi szövetségi kapitány a magyar labdarúgó-válogatott sajtótájékoztatóján a másnapi, Koszovó elleni felkészülési mérkőzés előtt a telki edzőközpontban 2024. március 25-én

Forrás: MTI

Fotó: Illyés Tibor

"Egy néhai nagy olasz edzőt, Franco Scogliót idézném. A válogatott terén nincsenek marháskodásból elkövetett kísérletezgetések. Összetartásról összetartásra fejlődünk. Olyan változások lesznek, melyek a felkészülést szolgálják az Európa-bajnokságra" - mondta a hétfői sajtótájékoztatón a magyar állampolgársággal is rendelkező olasz szakvezető.

Rossi korábbi nyilatkozata alapján ezúttal például Gulácsi Péter helyett Dibusz Dénes kap lehetőséget a kapuban, de kifejtette, még ő sem tudja, ki lesz az elsőszámú kapus a kontinensviadalon. Úgy vélte, a két hálóőr nagyjából azonos szinten áll, van olyan terület, amelyben az egyik erősebb, más területen viszont a másik.

"Lehet, hogy az utolsó pillanatban döntök majd, de ez egy nagyon nehéz és kellemetlen döntés lesz. Bár minden poszton ilyen kellemetlen döntést kellene meghoznom" - mondta Rossi a kapuskérdésről.

Az 59 éves tréner óriási büszkeségnek nevezte, hogy a válogatott mérkőzések számában (61) szövetségi kapitányként kedden utoléri Mészöly Kálmánt az örökrangsor harmadik helyén.

Tudom, hogy a magyarok szívében milyen helyet és tiszteletet vívott ki. Többször találkoztam vele, de inkább a fiát, Gézát ismerem. Hatalmas megtiszteltetés harmadiknak lenni Baróti Lajos és Sebes Gusztáv mögött, akik a magyar futball legnagyobb legendái közé tartoznak. Nem hasonlítanám magamat hozzájuk, de hatalmas dolog, hogy megközelítem őket a mérkőzések számában

 - fogalmazott az MTI érdeklődésére Rossi.

A szakember a koszovói csapatról elmondta, hogy direkt futballt játszik és vannak jó technikai képességű játékosai

Lang Ádám, aki 2021 szeptembere óta sorozatban 27 válogatott találkozón lépett pályára, kiemelte, próbálja minden nap a legjobbját nyújtani.

"Persze nekem is van rossz napom, de bennem van egy belső erő, hogy akkor is összeszorítom a fogam, amikor nem érzem jól magam. Életem során sok akadályba ütköztem, de mindig leküzdöttem őket, mert kitartó voltam. Javarészt ennek köszönhető, hogy a tehetségemet nem tékozlom el. Örülök, hogy a szakmai stáb is hasonlóképpen látja, hogy ezeket a lehetőségeket megérdemlem. Ebből építkezni kell, de sosem szabad megelégedni" - mondta ezzel kapcsolatban a játékos, aki 2014-ben mutatkozott be a nemzeti csapatban. 

Hosszú ez a tíz év a válogatottnál, sok minden történt, de élveztem minden pillanatát, és amíg lehet, szeretném folytatni.

LANG Ádám
Lang Ádám a magyar labdarúgó-válogatott sajtótájékoztatóján a másnapi, Koszovó elleni felkészülési mérkőzés előtt a telki edzőközpontban 2024. március 25-én
Fotó: Illyés Tibor / Forrás: MTI

A 31 esztendős védő arról is beszélt, hogy nem jelent számára gondot, ha középen, vagy ha a szélen kell futballoznia a hátsó alakzatban. Poszttársai közül szerinte mind emberileg, mind szakmailag jól beilleszkedett a közösségbe és a csapatba is a címeres mezben pénteken bemutatkozott Dárdai Márton. Úgy vélte, stabilan játszott, és jónak nevezte, hogy kiélezett verseny van minden pozícióért.

"Hosszú idő után találkoztunk újra, talán ezért is kellett némi idő, hogy az automatizmusok újra működjenek, de szervezettséggel átlendültünk a nehézségeken. Talán bemehetett volna a fejesem, de tényleg mindegy, hogy gól, gólpassz, vagy 11-es lett. Van egy olyan rúgónk, aki életveszélyesen be tudja adni a labdát, nekünk meg az a dolgunk, hogy szabadra játsszuk magunkat és kapura fejeljünk" - mondta a nemzeti együttesben egygólos Lang a törökök ellen 1-0-ra megnyert meccsről, melyen az ő fejese után ítélt 11-est a játékvezető kezezés miatt.

A Puskás Arénában 19 órakor kezdődő Magyarország-Koszovó találkozót az M4 Sport és a Kossuth Rádió élőben közvetíti.

A magyar labdarúgó-válogatott várható kezdőcsapata az MTI szerint:

Dibusz - Lang, Dárdai M., Szalai A. - Bolla, Schäfer, Styles, Kerkez - Sallai, Szoboszlai - Varga B.

Foda öntudatos, bátor játékot vár a csapatától

Franco Foda szövetségi kapitány kihívásként tekint a koszovói labdarúgó-válogatott magyarok elleni barátságos mérkőzésére, melyet kedden 19 órától rendeznek a Puskás Arénában.

"Jól sikerült az első meccsünk, úgy gondolom, megérdemelten győztünk 1-0-ra Örményországban, akár több gólt is szerezhettünk volna. A magyarok elleni összecsapás számunkra egy kihívás, kiváltképpen idegenben, de örülünk, hogy itt lehetünk ebben a csodálatos stadionban, mert ez egy nagyszerű futballünnep lesz valószínűleg telt ház előtt, amit nagyon várunk" - mondta hétfői sajtótájékoztatóján az MTI érdeklődésére a februárban kinevezett német szakember.

Az 57 éves tréner a magyar válogatottról kifejtette, hogy kiváló csapat, amely nagyon fegyelmezetten játszik, taktikailag pedig rendkívül jól felépített és remekül kontrázik.

Mi is megmutattuk pénteken, hogy jól tudunk futballozni, de javulni szeretnénk az örmények ellen látottakhoz képest. Öntudatos, bátor játékot várok a tanítványaimtól

 - fogalmazta meg a koszovóiak célját Foda.

A játékosok nevében Amir Rrahmani arról beszélt, hogy a keddi találkozó nagyon fontos része a felkészülésüknek az őszi Nemzetek Ligájára, mert minél jobban meg kell ismerniük és el kell sajátítaniuk az új szakvezető elképzeléseit.

A koszovói labdarúgó-válogatott játékosai a másnapi, Magyarország elleni felkészülési mérkőzés előtt a Puskás Arénában tartott edzésen 2024. március 25-én
Fotó: Koszticsák Szilárd / Forrás: MTI

"Foda arra kért minket, hogy nagyon koncentráltan futballozzunk. Magasan, lehetőleg a rivális kapujához minél közelebb támadjuk le az ellenfelet és szerezzünk labdát, mert így gólt is könnyebb lőni. Ez az egyik azon elképzelések közül, melyeket a szövetségi kapitány kért tőlünk" - mondta az MTI-nek az olasz bajnok SSC Napoli védője.

A harmincéves futballista úgy vélte, olyan erős ellenféllel csapnak össze, amely minőségi játékosokkal rendelkezik.

Lezárások lesznek kedden a Puskás Aréna környékén

Több közlekedési változásra, lezárásra kell számítani kedden délután a Puskás Aréna környékén a Magyarország-Koszovó válogatott labdarúgó-mérkőzés miatt - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfőn az MTI-vel.

Azt írták, a mérkőzés miatt lezárják 16 óra és 22.30 között a Dózsa György utat a Thököly út és a Kerepesi út között, továbbá a Verseny utcát és az Istvánmezei utat. 20.40 és 21.10 között lezárják a Stefánia utat a Thököly út és a Hungária körút között, valamint az Ifjúság út Dózsa György út és Stefánia út közötti részre sem lehet behajtani.

Az aréna környékén korlátozottak a parkolási lehetőségek, ezért a BKK kéri, hogy a nézők használják a közösségi közlekedés járműveit. A BKK elsősorban a megszokottnál gyakrabban induló kötöttpályás közlekedési eszközök (a 2-es és a 4-es metró, az 1-es villamos) és a Mol Bubi közbringarendszer igénybevételét javasolja. Gyalog a stadion nemcsak a Puskás Ferenc Stadion metróállomástól, hanem hasonló eljutási idővel a Keleti pályaudvartól (a Verseny utcán át) is megközelíthető.

A forgalmi változásokról a BKK honlapján bővebben is lehet olvasni.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában