166 éve alapították

2019.11.18. 09:30

Ősbemutatóval ünnepel a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara

A december elsejei esten új hangszerelésben szólalnak meg ismert művek.

Budapest, 2016. október 22. Kocsár Balázs vezényli a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarát a Cziffra 1956 címmel rendezett díszelõadáson az Erkel színházban 2016. október 22-én. MTI Fotó: Máthé Zoltán

Forrás: MTI

Fotó: Máthé Zoltán

Ősbemutatóval ünnepli alapításának 166. évfordulóját a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara december 1-jén a Pesti Vigadóban; az együttes Vajda János zeneszerzőt új szimfonikus mű megírására kérte fel, amely a koncerten hangzik el először.

Az esten új hangszerelésben szólalnak meg ismert művek, Dénes István karmester vezényletével, Fejes Krisztina zongoraművész és Kállai Ernő hegedűművész fellépésével olvasható a szervezők közleményében.

Mint írják,

a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara (BFTZ) Magyarország első, rendszeres koncerttevékenységet folytató hivatásos szimfonikus együttese, az idén ünnepli alapításának 166. évfordulóját.

Erkel Ferenc indította útjára az első koncerttel, amely 1853. november 20-án, a Magyar Nemzeti Múzeumban zajlott. Története során a zenekar mindig is nagy hangsúlyt fordított a magyar zenetörténet kincseinek bemutatására, ápolására és gyarapítása is áll a közleményben.

Mint írják, a Vigadó megnyitását követően 1865-től lett otthona a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának, és számos korszakalkotó kulturális eseménynek adott otthont. Többek között itt zajlott Mahler I. szimfóniájának ősbemutatója a BFTZ előadásában 130 évvel ezelőtt, 1889-ben.

Kodály Zoltán 86 évvel ezelőtt a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának ajánlotta Galántai táncok című művét, amely azóta is minden hazai együttes repertoárján szerepel. Az elődök kezdeményezését folytatva kérte fel az együttes Vajda Jánost, korunk egyik legismertebb zeneszerzőjét új szimfonikus mű megírására.

A hangversenyen elsőként hangzik el Vajda János művének ősbemutatója Filharmóniai ünnepi nyitány címmel. Az Erkel- és Kossuth-díjas zeneszerző kompozícióira a tonális zene jellemző, ily módon a hagyományokhoz kötődik.

A BTFZ 166 címet viselő koncerten számos zenekari átirat hangzik el Dénes István munkája nyomán, így több ismert dallamot újragondolt, néhol átszínezett köntösbe bújtatva hallhat majd a közönség az ünnepi eseményen.

Dénes István a programban szereplő művek közül kettőt is saját hangszerelésében mutat be: Bartók Béla eredetileg zongorára írt Román népi táncok című műve és Liszt Ferenc Dante-szonátája is először lesz hallható nagyzenekari átdolgozásban az együttes műsorán, így három újdonság is várja a közönséget.

A méltán népszerű Dohnányi-mű, a Változatok egy gyermekdalra Fejes Krisztina, valamint Sarasate Carmen-fantáziája Kállai Ernő közreműködésével teszi teljessé az ünnepi estét

áll a közleményben.

Borítókép: Kocsár Balázs vezényli a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarát a Cziffra 1956 címmel rendezett díszelőadáson az Erkel színházban 2016. október 22-én

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában