Krimi

2024.03.02. 05:00

Vádat emeltek a női ruhában időseket átverő férfi és társa ellen

Nőnek álcázta magát, úgy lopott el milliókat idős emberektől egy budapesti férfi. Egy valódi nő volt a társa, együtt férkőztek áldoozataik bizalmába.

MW

Nőnek öltözve férkőzött idős emberek bizalmába

Forrás: Illusztráció / Shutterstock

A Budapesti II. és III. Kerületi Ügyészség mindkét gyanúsított ellen vádat emelt, az ügynek öt sértettje van - írja az MTI  a Fővárosi Főügyészség közleménye alapján. 

A vádlottak 2023 januárja és márciusa között Budapest II. kerületében az utcán szólítottak le többnyire időskorú embereket.

A nőnek álcázott férfi és a nő ismerősi viszonyt színlelve bejutott a sértettek lakásába, majd a figyelmüket elterelve készpénzt, ékszereket és órákat vittek el, összesen csaknem 2,5 millió forint értékben.

Ékszertolvaj, lopás
Értékes ékszereket vittek el a lakásokból
Forrás: Illusztráció / Shutterstock

Az álruhában tevékenykedő férfit mint visszaesőt, illetve a társát üzletszerűen elkövetett lopás bűntettével vádolják. A rendőrök lefoglalták az elkövetéskor használt női parókát, női táskát, valamint az eltulajdonított ékszereket és karórákat - olvasható a közleményben.

 


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!