2023.08.30. 20:23
Rémálom: egy lufi miatt halt meg a féléves kisbaba Szabolcsban
Az anyuka a szomszédba rohant segítségért, de a mentők sem tudták már újraéleszteni a csecsemőt.
Forrás: Shutterstock
Fotó: Bordovski Yauheni
Szétrágott egy lufit, ezért halt meg egy féléves kislány a szabolcsi Bujon. A kicsi a testvéreivel volt kint az udvaron, az anyja pár percre szaladt be a házba. Nagyobbik testvére vízzel töltött lufit adott a kislány kezébe, aki rágni kezdte. Kiharapta, a lufi egy darabkáját pedig véletlenül lenyelte.
A rémült anyuka azonnal próbált segíteni, a szomszédokhoz rohant a fuldokló gyerekkel, akik közös erővel próbálták megmenteni a kislányt, de hiába. A mentők gyorsan megérkeztek, de már nem tudtak segíteni.
A kisbaba az édesanyja karjában halt meg.
A teljesen összetört anyukát a rendőrség kihallgatta, azt mondta, nem gondolta, hogy egy lufi ennyire veszélyes. Pedig az, a latex szorosan illeszkedik a torokhoz, és így teljes légúti elzáródást, vagyis pillanatok alatt fulladást okozhat.
Borítókép: illusztráció
Krimi
- Halálra késelte alvó édesapját, majd felhívta a rendőröket egy magyar férfi
- Tragédia a Mount Everesten: a szezon első áldozatát szedte a világ legmagasabb hegye
- Felkavaró részletek derültek ki a gyermekét és önmagát megölő kapuvári anya ügyében
- Halálos szelfik: döbbenetes statisztikát tettek közzé veszélyes szokásainkról
- "Minden csupa vér volt" - döbbenetes látvány fogadta a sokat látott rendőröket egy háznál