Krimi

2023.07.14. 05:30

Embertelen szenvedések között halt meg egy 95 éves asszony Érden

Jogerősen húsz év fegyházra ítélte a Fővárosi Ítélőtábla azt a férfit, aki magát rendőrnek kiadva idős embereket fosztott ki, egy embert pedig megölt - tudatta a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

MW

Forrás: Shutterstock

Fotó: sasirin pamai

A közlemény szerint a Pest Vármegyei Főügyészség még 2021 nyarán emelt vádat a jelenleg 50 éves férfi ellen emberölés bűntette miatt.

A büntetett előéletű férfit a Budapest Környéki Törvényszék február 15-én kihirdetett elsőfokú ítéletével bűnösnek mondta ki előre kitervelten, nyereségvágyból, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettében, amelyért őt 18 év fegyházra ítélte.

Az ügyről azt közölték, hogy az elkövető 2019 tavaszán ismerkedett meg az akkor Budapesten élő 95 éves asszonnyal, akinek a bizalmába férkőzött és akivel 2019. április 10-én annak érdi lakóingatlana és gyümölcsös kertje megszerzése érdekében öröklési szerződést kötött egy ügyvédi irodában.

A nőt naponta látogatta Érden, ahová az asszony költözött, de altatót és nyugtatót adott neki, így a sértett egészségügyi állapota fokozatosan hanyatlani kezdett.

A sértett 2019 nyarán érdi lakásában elesett, bordatörést szenvedett és légmell alakult ki nála, melynek következtében a magatehetetlen asszony órákon belül megfulladt.

A halált a tettes - magát a nő unokájának kiadva - jelentette be, majd intézkedett a sértett boncolás nélküli eltemettetéséről.

Az elkövető családja másnap birtokba vette a házat, de a várt örökség tulajdoni bejegyzését a földnyilvántartásba a kormányhivatal utóbb megtagadta.

A nyomozás során elrendelt exhumálást követően az orvosszakértők megállapították, hogy a sértett szervezetében halálakor a terápiás szintet meghaladó mennyiségű altató és nyugtató maradványai voltak, és az asszony halálát nem idős kora okozta.

Az ítélet ellen az eljáró ügyész az elkövető terhére életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabásáért, míg a terhelt és védője a tényállás téves megállapítása okán, bizonyítottság hiányában történő felmentésért fellebbezett.

A Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítéletével a tettes emberölési cselekményét nyereségvágyból elkövetett helyett, aljas indokból elkövetettként minősítette és súlyosításul 20 év fegyházbüntetésre ítélte - áll a közleményben.

Borítókép: illusztráció
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában