Közlemény

2024.02.23. 23:03

A Volánbusz felméri az utazási szokásokat, az utazók igényeit

A Volánbusz szolgáltatásai fejlesztése érdekében kérdőívvel méri fel az utazási szokásokat és azt, hogy az emberek milyen fejlesztéseket látnának szívesen a menetrend szerinti autóbusz-közlekedésben - közölte a Volánbusz Zrt. pénteken az MTI-vel.

MW

Illusztráció

Forrás: MTI

Fotó: Vasvári Tamás

A közlemény szerint a Volánbusz folyamatosan figyel arra, hogy szolgáltatása minél magasabb színvonalú legyen, ennek részeként az utazási komfort és az utasbiztonság fontos szempont. 

A társaság ennek érdekében számos fejlesztést hajtott végre az elmúlt években

 - hangsúlyozták. 

A közlemény szerint példa erre a MÁV-VOLÁN-csoport jármű-fiatalítási programja is, amelynek keretében már 2500 új autóbusz érkezett meg, az elmúlt 5 évben a csaknem 6000 darabos járműállományuk pedig több mint 40 százalékát cserélték le. 

Arra is kitértek, hogy 

több térségben átfogó menetrendi módosítást valósítottak meg, amely révén a menetrend a korábbiaknál hatékonyabb, összehangoltabb lett. 

A kérdőív elérhető a társaság honlapján, azt március 31-ig lehet kitölteni. A kitöltők között utazási utalványokat és ajándékcsomagokat sorsolnak ki - írták.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában