Idegenforgalom

2023.08.21. 11:30

Sportturisztikai nagyhatalommá is vált Magyarország

A turizmus augusztus 19. és 27. között hihetetlenül erős Budapesten és Magyarországon – mondta Kiss Róbert Richárd turisztikai szakértő hétfőn az M1 aktuális csatornán, írja az MTI.

MW

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

A szakértő a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában hozzátette, hogy

ebben az időszakban már jóval több mint 300 ezer vendégéjszaka-foglalás érkezett.

Kiss Róbert Richárd az M1 aktuális csatornán közölte, augusztus 20-a mellett az atlétikai világbajnokság még inkább erősíti a forgalmat. Ez a két esemény olyan időszakot hozott az idegenforgalomba, ami kiemelkedő nemcsak 2023-ban, hanem az utóbbi években is.

Ráadásul amellett, hogy „gyönyörűen megünnepeltük augusztus 20-át”, sportturisztikai nagyhatalommá is vált Magyarország – jelentette ki a turisztikai szakértő.

Utóbbi azért fontos – fejtette ki Kiss Róbert Richárd a Kossuth rádióban –, mert kutatások szerint a „sportturisták” többet költenek és hosszabb ideig maradnak, mint egy átlagos turista. A következő évben is komoly forgalmat generálnak: vagy azért, mert visszatérnek, vagy a közösségimédia-aktivitásuk hatására nő a vendégéjszakák száma, vagy pedig azért, mert a médiában látottak alapján a külföldieknek kedvük támad Budapestet felfedezni, Magyarországot megismerni. Csaknem egymilliárd néző követi majd nyomon az atlétikai világbajnokságot. Ez országimázs szempontjából is jelentős – vélekedett.

Az elmúlt hétvégén a szállodák megteltek, Budapesten a vendégek 70 százaléka külföldi volt, a szolgáltatók nagyon komoly profitot realizáltak, és ezáltal adóbevételekhez jutott az ország

– közölte.

Az augusztus 20-ai hétvége programjai közül példaként említette a légi parádét, a Mesterségek ünnepét és a Magyar ízek utcáját, ahol szemmel látható volt, hogy külföldiek és belföldiek egyaránt rengetegen kilátogattak.

A Kossuth rádióban az államalapítás ünnepéhez köthető fővárosi programokról elmondta, hogy a profi szervezésnek köszönhetően a széles kínálatból mindenki, akár belföldi, akár külföldi turista, akár fiatal, akár idős, talált magának megfelelő programot.

A programok közül kiemelte a tűzijátékot, amely szerinte

egyszerre tükrözte a történelmi hagyományainkat és mellette szórakoztató volt mindenki számára.

A műsorvezető kérdésére reagálva Kiss Róbert Richárd elmondta,

rendkívül fontos szerepe van Magyarország nemzetközi és hazai megítélésében, hogy az országban egy ekkora tömegrendezvényt fennakadás, atrocitás nélkül, biztonságban tartottak meg.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában