2024.04.02. 15:45
Orvosi szenzáció: először született szívátültetett anyának gyereke Magyarországon
Magyarországon először született szívtranszplantált édesanyának gyereke – derül ki az Országos Kórházi Főigazgatóság közleményéből.

Illusztráció
Forrás: Shutterstock
Fotó: Mahsun YILDIZ
„Tizenöt évvel ezelőtt még senki nem gondolt arra a Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézetben (GOKVI), hogy egyetlen szívtranszplantációval két életet is adnak a világnak. Ez az örömteli esemény most bekövetkezett, nemrég egészséges újszülöttnek adott életet az a hölgy, aki 2009-ben az Intézet falai között kapott új szívet” – áll a közleményben.
A nő az eredeti tervek szerint az intézetben szült volna, végül azonban a baba már Kisvárdán világra jött a Szent Damján Görögkatolikus Kórház szülészeti osztályán. A GOKVI munkatársai végig telefonon tartották a kapcsolatot a szülészet munkatársaival. A szülés „kivételesen magas színvonalon zajlott le természetes úton”.
Ezután az édesanyát és gyerekét mentővel szállították a GOVKI-ba, ahol további vizsgálatokra került sor, majd komplikációmentesen, néhány nap elteltével egészségesen távozhattak mindketten a kórházból.
Bulvár-celeb
- A kutatóknak is rejtély, hogyan „ketyeg” a szervezetünk belső órája
- Így választhatunk igazán finom kolbászt a hentesnél
- Van, hogy szétszórt az ember – ezeket a tárgyakat hagyták el az utasok a MÁV járatain (videó)
- A Black Sabbath birminghami búcsúkoncertjének leginkább a város vendéglátósai örülhetnek (videó)
- Húsz cukrász készítette, több mint 100 méteres a világrekorder dobostorta