2023.08.23. 07:15
Ezt nézze! Ilyen hatalmas tököt még nem látott
Olyan nagy a tök, hogy jó esélye van, hogy lámpás helyett hajóként végzi.
Forrás: sonline.hu
Még nem igazán szép sárga, de méretei már most irigylésre méltóak. Keresztes Martin idén is nevezni készül a töknevelő versenyre és az esélyes versenytökről egy képet is közzétett a világhálón. Mint azt kérdésünkre elmondta: még nőni fog a növény, így a pontos súlya egyelőre nem ismert. De számíthatunk rá, hogy a Kaposvári Nagypiacon az élmezőnybe fog kerülni a hagyományos versenyen. Persze ehhez az is kell, hogy idén is meghirdessék a megméretést és az is, hogy a termés egészben átvészelje a következő néhány hónapot - írja a sonline.hu.
Martin nem titkolt célja, hogy idén is végrehajtsa fogvacogtató mutatványát az óriási tökkel, vagyis hajót készül faragni belőle. Ezt már tavaly is megtette, akkor a bőszénfai tavon tették vízre a hajót, amibe még talán Hamupipőke is beszállt volna. Noha igencsak nedves közegben lehetett fedélzetre szállni.
Keresztes Martin elmondta: ha minden a tervek szerint alakul, idén is Bőszénfát veszi célba tökhajójával, de ha másik tavon is szívesen helyet adnának nem hétköznapi vízijárművének, elfogad meghívásokat.
Bulvár-celeb
- Hunyadi Donatellának le sem kell vetkőznie, igy is izgalomba hozza a követőit
- Ónodi Henrietta szívrohamot kapott, súlyos állapotban kórházban van a legendás tornász
- Ez már több a soknál! Ocsmányságokkal próbálta lejáratni Opitz Barbit az exe
- Szandi lányát utolérte a szerelem Amerikában, meg is mutatta sármos kedvesét
- Ez elképesztő: alig lehet felismerni a 85 éves Terence Hillt