2023.02.06. 16:22
Lagzi Lajcsinak jövő szerdán kell börtönbe vonulnia
Megérkezett a behívó.
Forrás: Bors
A Bors úgy értesült, hogy az áramlopásért elítélt trombitaművésznek rövidesen meg kell kezdenie a jogerősen megítélt 3 év 6 hónap szabadságvesztést.
Galambos Lajos lélekben már felkészült arra a nagyjából egy évre, amit a tavaly december 7-én meghozott jogerős ítélet szerint a rácsok mögött kell töltenie közműlopásért. Igaz, a bíróság 3 év 6 hónapot szabott ki a zenészre, de
ha Lajcsi minden kedvezményt megkap és levonjuk a letartóztatásban töltött 125 napját is, alig valamivel több marad, mint 11 hónap.
Ennek letöltését – a hírek szerint – Lajcsinak jövő hét szerdán kell megkezdenie Kecskeméten.
A lapnak erről a zenész egyik ismerőse számolt be. – Lajcsi megkapta a behívót. Február 15-én kell jelentkeznie Kecskeméten. Én úgy tudom, hogy a betegsége miatt halasztási kérelmet adnak be, de az idő szűke okán egyáltalán nem biztos, hogy a kérelem át tud futni a rendszeren ebben a pár napban.
Ugyanakkor az tény, hogy Lajcsit súlyos fulladásos rohamok kínozzák, amit figyelembe kell vennie a büntetés-végrehajtási bírónak
– mondta Galambos Lajos közeli ismerőse.
A Bors megkereste a trombitaművészt, aki nem kívánta kommentálni az értesülést.
Bulvár-celeb
- Hunyadi Donatellának le sem kell vetkőznie, igy is izgalomba hozza a követőit
- Ónodi Henrietta szívrohamot kapott, súlyos állapotban kórházban van a legendás tornász
- Ez már több a soknál! Ocsmányságokkal próbálta lejáratni Opitz Barbit az exe
- Szandi lányát utolérte a szerelem Amerikában, meg is mutatta sármos kedvesét
- Ez elképesztő: alig lehet felismerni a 85 éves Terence Hillt