Hoppá!

2022.06.06. 11:00

Így néz ki most Fresh Wiki - már tervezi a kistestvért a fiának

A negyvenes évei elején járó korábbi énekesnőnek ez most a kiteljesedés.

Amióta megszületett a gyermeke, Samu, lassan öt éve édesanyaként funkcionál Fresh Wiki. A korábbi énekesnő a Palikék Világa by Manna Hová tűnt? című adásában mesélt arról, mennyire örül annak, hogy nyugodt, normális életet élhet - derül ki a Bors cikkéből.

"A gyerek körül forog minden, mellette próbálok gondolkodni, hogy mit is lehet csinálni meg kezdeni az időmmel, mert lassan más iskola lesz. Pont a Covid előtt jöttek a jó ötletek mindenféle vállalkozásra, amit most nem szeretnék elmondani, mert egyrészt nem valósult meg, azóta meg már más ötletem is van. Most pont olyan ponton van az életem, ami nagyon sok felé elindulhat, ez jelenthet saját vállalkozást vagy esetleges kistestvért is" – mondta Wiki.

A műsorban elmondta, ugyanúgy élnek, mint más családok, ahol az anyuka otthon van. "Nekem is van még egy kis félretett pénzem, a férjem pedig egy kereső ember. Ő az építőiparban dolgozik" – mesélte a korábbi énekesnő, aki bevallotta, most neki ez jelenti a kiteljesedést.

"Nekem az a fontos, hogy az életem legyen rendben, a többi meg csak bónusz. És nekem akkora szerencsém volt ezzel az együttessel meg mindennel, amellett, hogy nagyon sokat el is vett az életemből. De ezt próbálom visszapótolni. Hogy most mit csinálok? Élvezem azt, hogy végre, amit szerettem volna, hogy legyen családom, gyerekem, férjem, meg nyugodt, normális életem, az megvan. Igazából megvagyok" – fogalmazott. "Annyira felületes ez a világ, akivel mosolyogsz szerdán, csütörtökön nem ismer meg. Én ebből mindig megpróbáltam kimaradni. Nem innen szereztem a barátaimat, ebből a körből, hanem nekem megvannak a régi óvodás, iskolás barátaim."

Borítókép: Instagram

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!