Gyenesdiás

2015.10.16. 18:06

Utakra is jut pénz a támogatásból

Zalaszentgrót – Négy olyan zalai település részesült támogatásban a kormány adósságkonszolidációs programja keretében, melynek nem volt hitelállománya. Erről Maninger Jenő miniszteri biztos tartott sajtótájékoztatót.

Keszey Ágnes

A kormány az adósságkonszolidációs program keretében korábban átvállalta az eladósodott települések hiteleit, majd olyan településeknek ítélt meg támogatást, melyek hitel nélkül működtek 2010 előtt. Tavaly a kétezer lakos alatti, most a nagyobb lélekszámú települések juthatnak pénzhez, pályázati úton.

– Zalában Vonyarcvashegy 43, Gyenesdiás 111, Hévíz 112 millió, Zalaszentgrót 181 millió forintot kap. Ezt a városban járdaépítésre és épületfelújításra fordíthatják: a Platán téri út, a Kisfaludy utca, a Malom utca felújítása lesznek a nagyobb tételek -mondta a miniszteri biztos.

Manninger Jenő és a sajtótájékoztatón részvevő Veress János helyi képviselő hozzátette: számítanak rá, hogy Baracskai József polgármester, aki tavaly a Demokratikus Koalíció képviselőjeként Gyurcsány Ferenc Zalaszentgróti látogatásakor hazugnak nevezte a kormányt, most elnézést kér és megköszöni a korábbi évek gazdálkodása alapján járó támogatást.

Ezek is érdekelhetik