Gazdasági kalaúz

2006.12.22. 11:07

Gyakorlaton a diákok

Az  utóbbi években a szakiskolás hallgatók tanulószerződés alapján végzik gyakorlatukat egy-egy vállalatnál. A tanulószerződést a diák és a gyakorlati képzést biztosító gazdálkodó szervezet köti.

Tódor Tamás

A szerződésnek köszönhetően a vállalkozás kinevelheti munkaerő-utánpótlását, a szakképzési hozzájárulás terhére elszámolhatja a gyakorlati képzés költségeit, csökkentheti adóalapját, az iskola befejezését követően a tanuló alkalmazásakor járulékkedvezményekre válik jogosulttá. A tanulószerződéseket a helyileg illetékes kamara az ellenjegyzésével látja el.

A Zalaiparker Zrt. üzleteiben jelenleg kilenc tanulószerződéses diák végzi kötelezően előírt szakmai gyakorlatát: 4 ruházati kereskedő Nagykanizsán; 2 kultúrcikk-, valamint 3 vas és műszaki kereskedő Zalaegerszegen teljesít „szolgálatot”.

Rózsa Ferencné
, a Zalaiparker Zrt. humánpolitikai vezetője elmondta, mind a Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamarával, mind a megye tanintézményeivel jó kapcsolatot ápolnak, amely megkönnyíti az együttműködést. A képzőhelyeknek minden év december 31-ig kell benyújtaniuk a következô tanévre vonatkozó tanulóigényüket a kamaránál - a szükséges létszámot a Zalaiparkernél a boltok száma határozza meg.

- Manapság a diákok többsége nem marad meg a klaszszikus kereskedelmi egységekben - így a humánpolitikai vezető. - Sokakat ugyanis elcsábítanak a multinacionális cégek, némelyek pedig továbbtanulnak, leteszik az érettségit, esetleg egy felsőfokú tanintézményben folytatják tanulmányaikat.

A Zalaiparker Zrt. Kossuth utcai papírboltjában tölti gyakorlatát a 11. évfolyamos
Dormán Csilla, aki kultúrcikk eladónak tanul a Páterdombi Szakképző Iskolában.

- Minden második héten dolgozom a papírboltban - tájékoztatott bennünket a 17 éves diáklány. - Emellett kéthetente egy napot az iskolai tanboltban gyakorlatozunk, s amit ott tanulok, a való életben is tudom hasznosítani.

Csilla elmondta, ez az első munkahelye, s a kezdeti nehézségek után már gyakorlottabban és így felszabadultabban tudja elvégezni a munkát. Néhány hónapnyi gyakorlat után már önállóan is el tud látni bizonyos feladatokat, mint hangsúlyozta, az üzletben mindig akad munka.

A tanulófelelős szerepét a bolt vezetője,
Csiszár Lajosné vállalta magára.

- Modernebb lett a világ, a mai diákok talán valamivel bátrabbak és talpraesettebbek, mint a régiek - hangoztatta. - Gyakorlati idejük alatt készítjük fel őket a szakmára, ezért minden munkafolyamattal megismerkednek az áruátvételtől kezdve a kiszolgáláson és az árázáson át egészen az árufeltöltésig. Megtanulják, hogyan kell bánni a vásárlókkal, hogyan kezeljék az esetleges konfliktusokat, hogyan váljanak igazi eladóvá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!