2006.12.22. 11:39
A bika csak pedigrével bika
Nagy érdeklődés kísérte a szarvasmarhatartók novemberi szakmai tanácskozását, ahol kisés nagytermelők egyaránt érdeklődéssel hallgatták az időszerű tájékoztatókat.
Huzián József, az osztály elnöke bevezetőjét követően Sóskáné Tótiván Márta, az MVH szakreferense arra hívta fel a figyelmet, hogy a szarvasmarha-támogatásoknál nagyon figyeljenek a gazdálkodók a változásokra, a kérelmek kitöltését pontosan végezzék.
Kiemelt néhány hibát: elmondta, hogy a kivágott állatok pótlása nem mindig szabályszerű, csak a 8 hónapot betöltött egyed alkalmas erre. A fajtát pedig csak az elfogadottakból választhatják. Ellenőrzéseiken tapasztaltak szerint az ellések aránya sok kívánnivalót hagy maga után, ami azt mutatja, hogy az állattenyésztőknek nagyobb gondot kell fordítaniuk a tenyésztésre.
Ugyanakkor pozitívumként szólt arról, hogy a hármas mentesség az egész megye szarvasmarha-állományában rendben van. Azt kérte a gazdáktól, inkább keressék tanácsokért, mintsem kimaradjanak az országosan 117 ezres támogatási állománykvótából.
Dr. Udvardiné Szablics Mária az ellenôrzések tapasztalatait osztotta meg a hallgatósággal. Hangsúlyozta: alapelv a nyomon követhetőség, a telepen lévő állatoknak és nyilvántartásuknak naprakészen meg kell egyezni. Fontos az is, hogy az állatok fülében mindkét krotália meglegyen, és ha elveszik, pótolják. Nézzék meg jól, hogy a támogatásra kérelmezett állat fajtája benne van-e a támogathatósági körben.
Dr. Boncz Attila, a Zala Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer Ellenőrző Állomás igazgatóhelyettese megerősítette, hogy a hármas mentesség rendben van a megyében, a legfrissebb vizsgálatok is megnyugtatóan ezt bizonyítják. A gazdálkodóknál a fellelhető típushibák: nem mindig rendelkeznek ügyfél regisztrációs számmal, a tartási hely időnként nem stimmel, s ha az állat külföldre megy, nem mindig van fajtakódja, aminek utólagos rendezése nem minden esetben jár sikerrel.
Tonka László, az OMMI főfelügyelője elmondta, hogy a tenyésztésben a bikahasználatnál elôfordulnak hibák, számos termékenyítés feladás hiányzik. Fontos szem előtt tartani, hogy csak a pedigrés bika a bika, vagyis csak az fogadható el a rendszerben. A gyakorlatias tájékoztatókra hasonlóképpen reagáltak a résztvevôk. Felvetődött, hogy ócskák a krotáliák, elveszítik az állatok, a pótlásuk pedig nem olcsó, 1500 forint alatt nincs fülbevaló. Erre Tonka László úgy reagált, hogy nem a krotáliával van baj, hanem figyelmet igényel a berakása, pontosan a helyére kell kattintani a kis tűt. Kérdés hangzott el a fiatal állattartók indulásának támogatásáról, s miként lehet megoldani a törött lábú állat szabály szerinti kényszervágását, milyen lehetőségek vannak arra, hogy több gazda közösen szerezzen be apaállatot. Elhangzott az is, hogy az MVH-hoz elég sok kvótakérelem érkezett, aki pedig tejkvótát kíván beszerezni, annak most kell lépni, hogy ne maradjon le a térítésmentes kiosztásból. Torma Gyula, a Zala Megyei Agrárkamara titkára kifejtette, azzal a szándékkal szervezték meg a szakmai összejövetelt, hogy a kamara vezetése a felvetődő problémákat a minisztériumhoz eljuttassa és történjenek pozitív változások.