Gazdaság

2016.12.19. 19:30

Még egy évig lehet fizetni a régi húszezresekkel

Több időt hagy az MNB arra, hogy az emberek becseréljék a régi húszezreseket. Ugyan gyorsan terjednek az új bankjegyek, sokan tartják megtakarításukat a legnagyobb címletben.

Hornyák József

Nem kell aggódniuk azoknak, akiknek a pénztárcájában régi típusú húszezres marad jövőre is, és azoknak sem, akik megtakarításaikat ebben a bankjegycímletben tartják, ugyanis a Magyar Nemzeti Bank (MNB) nem vonja be az idei év végével ezt a címletet.

Pataki Tibor, az MNB Készpénzlogisztikai Igazgatóságának vezetője lapunknak elmondta: a húszezresek cseréje tavaly decemberben, a tízezreseké egy évvel korábban indult, és ugyan kifejezetten gyorsan terjednek az új bankjegyek, egyelőre a régiek is használatban maradnak. A régi húszezresek bevonására rendelkezésre álló időt egy évvel, 2017. december 31-éig meghosszabbította az MNB. A tízezer forintosok esetében még nincs kitűzött határidő, erre a jegybank majd 2018-ban - a teljes bankjegycsere után - tér vissza.

Az új húszezrest mutatja be a Magyar Nemzeti Bank székházában Pataki Tibor készpénzlogisztikai igazgató. Az MNB legfrissebb adatai szerint a régiből még húszmillió van az embereknél
Fotó: Móricz-Sabján Simon

A legfrissebb adatok szerint a húszezreseknek a 83 százaléka, a tízezresek esetében ötből négy már új bankjegy - mutatott rá Pataki Tibor. Az igazgató kiemelte: habár a csere jó ütemben halad, a 20 000 forintos címletnek a többi - a napi vásárlások során gyakrabban használt kisebb értékű - címlettől eltérő szerepe is van, sokan tartják kisebb-nagyobb megtakarításaikat készpénzben, jellemzően a legmagasabb címletben. A még a lakosságnál lévő közel 20 millió darab 20 000 forintos arányát tekintve ugyan nem, értéke szerint azonban jelentős. A jegybank a bevonási határidő módosításával további egy évet biztosít arra, hogy ki-ki szándéka szerint, akár természetes úton, azaz vásárlások során, akár újra cserélés útján válhasson meg régi bankjegyeitől.

Pataki Tibor hangsúlyozta, ha valaki régi húszezresét a meghosszabbított időpontig, azaz 2017. december 31-éig sem cseréli be, akkor sem éri semmilyen hátrány emiatt.

- A régi bankjegyek forgalomból történő bevonása nem jelenti azok értékvesztését, csak azt, hogy hétköznapi fizetéseink során már nem használhatjuk fel a bankjegyet. A bevonási határidőt követően is bőséges idő áll mindenki rendelkezésére, hiszen három évig a hitelintézeteknél, postahivatalokban, takarékszövetkezetekben is be lehet cserélni a régi húszezrest újra, névértéken, költség felszámítása nélkül - hangsúlyozta az igazgató. - Az MNB pedig a bevonási határidő után még 20 évig, vagyis 2037 végéig cseréli a régi húszezres címleteket szintén névértéken, költségmentesen.

A bankjegycsere folytatásaként novemberben az MNB elnökének rendeletével jogi értelemben törvényes fizetőeszközzé váltak az új kétezresek és ötezresek. Vásárlásaink során még nem találkozhatunk ezekkel a bankjegyekkel, erre jövő év március 1-jétől kerülhet sor - emelte ki Pataki Tibor. Az addig hátralévő csaknem három hónap azzal telik, hogy az automatákat, pénzfeldolgozó gépeket üzemeltetők a jegybank technológiai támogatásával felkészítsék berendezéseiket az új címletek fogadására. A két címletet egyszerre bocsátják majd ki. A 2000 és az 5000 forintos bankjegyek darabszámukat tekintve legkisebb aránnyal vannak jelen a készpénzforgalomban. Ez egyrészt lehetővé, a gépek, automaták átállításából adódó terhek csökkentése pedig célszerűvé teszi e két címlet kibocsátásának azonos időpontra való időzítését.

A hat jelenlegi címletre kiterjedő bankjegycsere 2018-ban fejeződik be. Jövőre az ezresek, azután pedig az 500 forintosok következnek. Pataki Tibor lapunk felvetésére hangsúlyozta: új, a jelenlegiektől eltérő címletek bevezetését nem tervezik, a készpénzforgalmi igények figyelembevételével nem indokolt, hogy legyen a húszezresnél nagyobb címlet.

Arra a kérdésünkre, hogy mekkora többletköltséget jelent a program, elmondta, e tekintetben is minden a tervek szerint alakul, a csere egyszeri, 4-5 milliárdos többletköltséggel jár. Fontos azonban látni, hogy ha nem kerülne sor a korszerűbb bankjegyek kibocsátásával bankjegycserére, akkor is jelentkeznének a jegybanknak kibocsátással kapcsolatos ráfordításai, hiszen a természetes elhasználódás (évente 40-60 millió elhasználódott bankjegy cseréjére kerül sor) miatti pótlás, valamint a forgalmi igények folyamatos (évente 10-15 százalék közötti) bővülése miatt minden évben szükség van az egyes címletek újragyártására.

Pataki Tibor hozzátette, sokan úgy gondolják, hogy főként a hamisítások miatt kell fejleszteni a bankjegyeket. Ez 20-30 évvel ezelőtt még nagyrészt helytálló volt, napjainkban azonban - emellett - egyre inkább előtérbe kerül a műszaki szempontok szerinti avulás megelőzése is.

Az eddig használt bankjegyek korszerűsítést célzó cseréjét 2014-ben kezdte meg a jegybank, amit az tett szükségessé, hogy a sorozat egyes címletei már közel 20 évesek, mondta Pataki Tibor. Kiemelte: a jelentős mértékben automatizált készpénzforgalmi környezet folyamatosan, egyre összetettebb műszaki igényeket támaszt a bankjegyekkel szemben, s az ezeknek való megfelelés elkerülhetetlenné teszi a jegybankok számára, hogy időben végrehajtsák a korszerűsítéseket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!