Gazdaság

2016.06.21. 12:32

Zalaiak az erőműépítésben

Zalaegerszeg – A napokban 45 milliárd forintos befektetéssel épített, hőt és villamos energiát előállító erőművet adtak át Dunaújvárosban, a papírgyárban – számolt be róla a távirati iroda.

Hajdu Péter

Az eseménynek zalaegerszegi vonatkozása is van. Mégpedig az, hogy a csúcstechnológiás erőmű egy részét a zalai megyeszékhelyen tervezték és gyártották. A Hamburger Hungária Kft. kapcsoltan hőt és villamos energiát előállító erőműve szilárd tüzelőanyagokat, többek közt a papírgyártás során keletkező hulladékokat, valamint biomasszát és szenet használ fel.

Az erőmű olyan mennyiségben termel hő- és villamos energiát, ami a papírgyár működtetéséhez szükséges, és biztosítja a korábban lerakóba kerülő termelési hulladék hasznosítását is. Kapacitása tüzelőanyagban mérve 172 megawatt, hőben és villamos energiában pedig 158, illetve 42 megawatt.

Az esemény a zalaegerszegi 3B Hungária Kft.-nél is emlékezetes, mert – mint Nagy Zoltán, a zalai gépgyártó cég vezetője elmondta – a társaság jelentős szerepet vállalt az erőmű egy részének elkészítésében, és fennállásuk óta ez volt a legnagyobb munkájuk.

– Kétféle szempontból is kiemelkedő volt számunkra ez a munka. A cégünk fennállása óta abszolút értelemben is ez volt a legnagyobb projektünk, aminek az értéke megközelíti az 1,5 milliárd forintot. Öt éve van kapcsolatunk az energiaiparral, és ezen az üzletágunkon belül is ez volt a legnagyobb munkánk, forgalmi értékét és műszaki tartalmát tekintve is – mondta Nagy Zoltán, a zalaegerszegi cég ügyvezetője.

A nagyjelentőségű beruházás előzményeiről elmondta, hogy a dunaújvárosi papírgyár a begyűjtött papírból csomagoló papírt állít elő. Az ehhez szükséges villamos energiát eddig külső szállítóktól vásárolta. Ezt váltották ki a saját erőmű megépítésével.

– Ezzel az erőművel az energiatermelés hatékonyságát az átlagos 30 százalékról 60 százalékra tudták emelni, mert a hőt a hűtővízzel nem engedik a Dunába. Európában öt ilyen nagy papírgyár van, már mindegyik saját erőművel működik. Mi terveztük, gyártottuk és a helyszínen szereltük az erőmű tüzelőanyag-kezelő blokkját. Szenet, fát és gyártási hulladékot használnak fel benne tüzelőanyagként, ennek a három anyagféleségnek a fogadását, feldolgozását, a kazánba juttatását ellátó technológiát mi terveztük és gyártottuk. Ez egy rendkívül komplex feladat volt számunkra, aminek a további munkáink szempontjából is nagy jelentősége lehet. A műszaki tartalmára vagyunk a legbüszkébbek. Kezdettől fogva részt vettünk ennek a szellemi terméknek a megalkotásában. Fél évig jártunk kéthetente Dunaújvárosba, egyeztetni az elképzeléseinket a megrendelővel, és az ő alapötletüket továbbfejlesztve alakítottunk ki új műszaki megoldásokat – mondta Nagy Zoltán.

Az erőmű projekten egy évig dolgoztak a zalaegerszegi cégnél, beleértve a tizenöt mérnöküket és a fizikai állományú szakembereiket. A 4,5 milliárd forint árbevételű 3B Hungáriánál az idei forgalom harmadát jelenti a nagy és sikeres vállalkozás.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!