Gazdaság

2015.12.15. 09:45

Sok a fekete foglalkoztatás biztonsági szakmában

Zalaegerszeg – Nem fehéredett a foglalkoztatás a magánbiztonsági szakmában, tíz dolgozóból hetet szabálytalanul foglalkoztatnak, a cégek kétharmada rendszeresen törvényt sért.

Arany Gábor

Erről is beszélt érdeklődésünkre Horváth József, a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara zalai elnöke, amikor az évet értékelte a megyei vezetés. Mint ismeretes, a szakmai kamarák közül egyedül a biztonságinál szüntették meg a kötelező tagságot 2012-től. Ennek hatására a korábbi 100 ezer feletti tagság ez évre tizedére csökkent, Zalában 3000-ből alig 191-en maradtak. Ebből fakadóan országosan a finanszírozás jelenti a legnagyobb gondot.

A Kiváló Vagyonőr címet kapott Joó Árpád és Batha Péter (jobbra) Horváth József (középen)  elnök társaságában. (Nemes József nem tudott részt venni az átadáson
Fotó: Katona Tibor

– A törvény hatósági jogkörrel a kamarára ruházta a vagyonőrökkel, magánnyomozókkal kapcsolatos panaszok kivizsgálását, ám pénzt nem rendelte hozzá – magyarázta Horváth József. –  A legegyszerűbb kivizsgálással kapcsolatos költségek tízezer forintokra rúghatnak, amit elsősorban a az évenkénti 6300 forintos tagdíjból, illetve az ötévente kötelező 11 ezer forintos vizsgadíjból kellene előteremteni. A zalai kamara működése jelenleg még kiegyensúlyozott – mondta.

– A szakma kifehérítésére a bevezették a kötelező rezsi óradíjat, amiből a minimálbér és a közterhek fizethetők, de ez csak a közbeszerzésekre vonatkozik. A versenyszférára nem, utóbbit ezért az irreális alacsony vállalási árak jellemzik – magyarázta.

Az elnökségi ülésen adták át az idei Kiváló Vagyonőr címet is.  Ez alkalommal Joó Árpád, Batha Péter, valamint Nemes József érdemelte ki az elismerést.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!