Gazdaság

2012.07.18. 04:30

Adósvédelmi tapasztalatok

Zalaegerszeg - Elvileg a napokban már azok a deviza-lakáshitelesek is fix tarifával törleszthetik adósságukat, akik bár nem részesülnek a közszolgálatban dolgozóknak kínált kedvezményekben, de a lehető leghamarabb, május első felében csatlakoztak az árfolyamgáthoz.

Horváth A. Attila

Ez egy átlagosnak minősülő, 2008-ban 25 évre felvett, 7 millió forintos (kb. 45 ezer svájci frankos) lakáshitel esetén 15-20 ezer forintos havi költségcsökkenést jelent, a fizetőképes adósoknak tehát jól jöhet az állami-banki segítség. (Ehhez a programhoz december 31-ig csatlakozhatnak azok az adósok, akiknek nincs 90 napon túli elmaradásuk és az egyéb törvényi feltételeknek is megfelelnek). Van azonban a hitelesmentő programnak egy olyan eleme, amely az eddigi tapasztalatok alapján kudarc: piaci hírek szerint a 90 napon túl késlekedőknek nagyon csekély hányada kérte deviza alapú hitelének forintra váltását és ezzel párhuzamosan tartozása negyedének elengedését. Ez utóbbi lehetőség azok számára nyílt meg, akiknek elmaradása már tavaly szeptember 30-án meghaladta a 90 napot, s a legalább egy minimálbér összegének megfelelő tartozás azóta is fennáll, ám hitelszerződésüket még nem mondta fel a bank. Ingatlanuk eredeti értéke továbbá nem haladhatta meg a 20 millió forintot.

Ahogyan arra korábbi cikkeinkben már rámutattunk, a jelenlegi drága forinthitelek miatt csak keveseknek éri meg az átváltás, még úgy is, hogy közben adósságuk 25 százalékától megszabadulnak. Banki forrásból megtudtuk: bár az átváltás díjmentes, gyakorlatilag egy új (a meglévőt kiváltó) hitel folyósításáról van szó, ezek a konstrukciók pedig piaci kamatot tartalmaznak, tehát a meglévő frankhitelnél jóval drágábban érhetők el. A jelenleg 7 százalék körüli kamattal törlesztett frankhitelek helyett a PSZÁF összesítése szerint legalább 12-13, de inkább 14-15 százalékos (vagy drágább) THM-mel kínált forinthitelek találhatók a piacon, így a művelet magasabb törlesztőrészletet eredményezhet a jelenleginél. Egy példa: ha az ügyfél 45 ezer frankos hitele piaci árfolyamon 11 millió forintos kölcsönre váltható át, s ennek 25 százalékát elengedi a bank, akkor 8,25 millió forint új hitel folyósítására van szükség. Ez 21 éves futamidővel, 13,5 százalékos THM-mel 98 ezer forintos havi részletet jelenthet, míg a frankhitel aktuális törlesztése 80-82 ezer forint lehet.

Az egyik hazai nagybank ügyfélszolgálatán érdeklődésünkre közölték: aki május 15-ig nem nyilatkozott arról, hogy önhibáján kívül, a válság következtében esett késedelembe, e programban már nem kérheti hitele forintra váltását.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!