Gazdaság

2010.07.29. 06:00

A bor köré szerveződött

Keszthely Fő terén a bor lovagjai és úrhölgyei fogadták tegnap délután ünnepélyesen a 18. Zalai Borcégér vendégeit. Folklóregyüttesek, fúvósok menettánccal, zenével kísérték a népet az 5 napos rendezvény Balaton-parti színhelyére.

Horányi Árpád

A Balaton-parti nyitónapi műsorban ugyancsak együtt jelent meg a szlovén-magyar folklór. Az alkalmi borutca színpadán a Cimbaliband népzenei koncert pezsdítette a hangulatot, a kóstolók mellett. Késő este pedig szlovén-magyar táncházi talpalávaló mellett mulathattak a vendégek.

A balatoni borok nagy nyári seregszemléje zajlik, naponta 18 órától szórakoztató műsorok kíséretében kínálják boraikat a gazdák. A kora esti rendezvények közt találnak maguknak programot a gyermekek is, a késői produkciók sorában koncertek, operettdalok, sanzonok nyújtanak szórakozást. Ma nosztalgia diszkózásba lehet bekapcsolódni, vasárnapig minden este utcabál zajlik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!