Gazdaság

2010.06.16. 18:06

Egy diákmunkás bére bruttó 423 forint/órától kezdődik

Sok diáknak a nyár nemcsak a pihenésről szól: munkát vállalnak azért, hogy a különböző iskolai kiadásaikat, esetleg a nyaralásukat fedezni tudják.

Horváth Viktória


A napokban ér véget a tanítás a középiskolákban, s a hetekben a főiskolák és egyetemek is kiürülnek – a vizsgázók legnagyobb örömére. Aki lazulás helyett lázas munkával töltené a szabadság édes hónapjait, már jó előre be kellett jelentkeznie valamelyik diákszövetkezetbe, hiszen a munkák száma véges, bár akadnak még betöltetlen helyek.

– Csomagolási, betanított, Balaton-parti vagy mezőgazdasági munkák, illetve szakmai speciális faladatok, melyek végzettséghez kötöttek – sorolta Vergerné Vincze Csilla, a Fürge Diák Iskolaszövetkezet képviseletvezetője a beosztásokat, amelyekre még várják a jelentkezőket. – A nyáron dolgozó diákoknak év közben is nyújtunk lehetőséget munkavállalásra, akik hosszú távon gondolkodnak az iskola mellett munkában, adják le önéletrajzukat irodánkban, hogy minél könynyebben meg tudjuk találni a számára ideális helyet és posztot.

A diákdolgozók bérezése bruttó 423 forint/órától kezdődik, ez a minimum, amit minden tanulónak meg kell kapnia. Természetesen magasabb órabérek is léteznek, mindig a munka típusától függően változnak. A dolgozó diákoknak a felnőttekhez hasonlóan munkaszerződést kell kötniük, amit a munkáltató írásba foglal. Tartalmaznia kell a munkavégzés helyét, a fizetés összegét és a munkakör pontos meghatározását is.

Minden esetben – legalább szóban – tájékoztatást kell kapnia az első munkanapról, a feladatairól, a fizetés napjáról, a szabadságról, illetve a felmondási időről. Ha a tanuló még nem töltötte be a 16. életévét, nem mehet el dolgozni szülői engedély nélkül. 15 év alattiak csak könnyű fizikai munkát vállalhatnak, mint például a modellkedés vagy szórólapozás.

A 18 év alatti munkavállalók egy nap maximum 8 órát dolgozhatnak, egy héten pedig negyvenet, nem vállalhatnak készenléti vagy ügyeleti munkát, veszélyes anyagokkal nem dolgozhatnak, ahogy éjszaka sem. A legkedveltebbek az irodai adminisztrációs munkák, itt akár 500-600 forintos órabért is kaphatnak a diákok. A nyár a gyümölcsszedés és a Balaton-parti vendéglők szezonja is – sokan itt találnak maguknak állást. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!