Gazdaság

2010.06.07. 17:09

Dr. Kardeván Endre: felmérjük az agráriumot ért károkat

A múlt hét közepén állt fel az új kormány, amelynek zalai tagja is van. Dr. Kardeván Endre, aki eddig a Zala Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Élelmiszerlánc biztonsági és Állategészségügyi igazgatóság vezetője volt, a Vidékfejlesztési Minisztériumban államtitkárként kezdte meg munkáját.

Hajdu Péter

Hétfőn, államtitkárként az első teljes hetet kezdte meg, ennek apropóján beszélgettünk.

- Új beosztásában milyen területet lát el?

- Államtitkárként országos főállatorvos is vagyok, és a teljes Mezőgazdasági és Szakigazgatási Hivatal (MGSZH) is hozzám tartozik. Ezen kívül mindaz, ami az állategészségüggyel, valamint az élelmiszer biztonsággal kapcsolatos, tehát a teljes terület. A korábbi főállatorvos feladatait vettem át, de ez most jóval több, mert korábban nem tartozott ehhez a beosztáshoz az MGSZH felügyelete, azt megosztották más államtitkárok között. Most feladatösszevonás történt ezen a területen.


-Sikerült az elmúlt néhány nap alatt átnézni a feladatokat? Kell-e például javítani az élelmiszerbiztonságon?
 
- Nagyjából sikerült, jóval több lesz a feladatom, mint eredetileg gondoltam, de ez természetes dolog. Igen, van min javítani, hiszen sohasem lehet száz százalékos az élelmiszerbiztonság. De azonnal hozzáteszem, a magyar élelmiszerbiztonság egésze semmivel sem rosszabb, mint a vezető nyugat-európai országoké. Hogy lesz-e mostanában külön ellenőrzési akció? Vannak akcióink, de most nem ilyen jellegűnek mondanám a munkánkat, hanem állandó, folyamatos jelenlétnek.

- A vendéglátók, őstermelők, falusi turizmusból élők a magyar szabályozást túl szigorúnak tartották, s sokat panaszkodtak emiatt. Lesz-e ezen a területen változtatás, enyhítés?

- Igen, lesz változtatás, ezt a kormányprogram is tartalmazza. Bizonyos könnyítések várhatók a kistermelők, őstermelők, magángazdák számára, hogy egyszerűbben fel tudják használni a termékeiket. Elsősorban a falusi vendéglátásra vonatkozik amit mondok, ott a gazdálkodó a maga által megtermelt terményt, akár a húst is hasznosítani tudja a vendégei körében.

- Az árvízi helyzet milyen feladatokat hoz a hazai állategészségügy számára?
 
- Az állategészségügynek is, de azt hiszem, az egész mezőgazdaságnak komoly feladatai lesznek. Tudomásunk van már arról is, hogy az árvíz miatt nagyobb számú állat elhullások történtek, pillanatnyilag a károk felmérése folyik. Mivel az MGSZH is a hatáskörömbe tartozik, nemcsak az állatállományban esett, hanem a növényi károkat is felmérjük, és vizsgáljuk, hogy mennyibe kerülhet a kárenyhítés, hogyan tudnánk segíteni a gazdákon. Az állategészségügynek természetesen lesz az árvíz kapcsán is feladata, mert feltételezem, hogy az ár levonulása után érnek bennünket meglepetések.

- A károk számbavétele mellett felmérték-e, hogy mekkora anyagi tartalékok állnak rendelkezésre egy kárenyhítéshez?

- Ez most folyik, és ha tudjuk, mekkora a kár, akkor lehet csak megmondani, mire futja a meglevő pénzből.

- Ez az első teljes hete államtitkárként. Mi a napi programja?
 
- Elég sűrű, egész hétre be van táblázva az időm. Délelőtt leendő új kollégákkal több tárgyalásom lesz. Meg kell tartanom az első munkaértekezleteket minden területen. Majdnem az egész hetemet elveszi, hogy a vezetőkkel mindenhol találkozzam, és megbeszéljük, hogyan menjen tovább a munka.

- Apropó új kollégák. Kell-e számítani arra, hogy az MGSZH hálózatában átszervezések lesznek, terveznek-e személyi változásokat, létszámcsökkentést?

- Valószínű, hogy lesznek változások, de konkrétumot nem tudok mondani, mert most folyik az egész terület átvilágítása. Létszámcsökkentésről pillanatnyilag nincs szó, sőt, azzal én is tisztában vagyok, hogy bizonyos területeken létszámhiány van a korábbi létszámstopok miatt. Úgyhogy bizonyos helyekre inkább fel kell venni munkaerőt. Például vágóhidaknál hiányoznak emberek, az egészségügyi ellenőrző szolgálatból is hiányoznak, és a földművelési hivatalokból is - válaszolta dr. Kardeván Endre országos főállatorvos.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!