Gazdaság

2009.09.04. 05:38

Hatszáz munkahelyet tartanak meg - Megkezdték a tárgyalást az Eybl megvételéről

Zalaegerszeg - Mintegy hatszáz munkahely - a Vectigalis Zrt. viszonylag rövid időn belül ennyit menthet meg az Eybl Hungária Kft.-nél, amely jó eséllyel vevőre talált - kaptuk a hírt a felszámolótól.

Hajdu Péter

Az autóipari recesszió ellenére sikerrel zárulhat a Vectigalis Zrt. közvetítői ténykedése az Eybl Hungária Kft.-nél: a felszámoló cég az autóipari beszállító életben tartása mellett döntött, és lapunknak megküldött tájékoztatása szerint az év eleje óta tartó tárgyalások során sikerült megőrizni azt a 600 munkahelyet, amelyet a vállalat biztosított.

A hír kapcsán felhívtuk dr. Varga Jenőt, a Vectigalis vezetőjét, aki elmondta, e hét elején bontották fel az Eybl Kft. megvásárlására és működtetésére kiírt pályázatokat. Mint közölte, a Care Inside Kft.-vel folytatják a megvásárlás lehetőségéről szóló tárgyalásokat. Az említett 600 fős létszámra vonatkozó kérdésünkre közölte, az természetesen a körmendi, jánosházai, nagykanizsai és lenti üzemre együtt vonatkozik. A felszámoló cég vezetője szerint az Eybl létszáma mintegy 1100 főről csappant arra a 600 munkavállalóra, akinek tájékoztatásuk szerint megpróbálják megtartani a munkahelyét. Az első elbocsátási hullám 300 fővel még a januárban megkezdett felszámolás előtt indult meg, az egyik meghatározó megrendelő kilépésével. Az akkor megmaradt 800 dolgozó létszáma a beszállítói pozíciók változásával együtt módosult. Információnk szerint jelenleg is folyamatban van a leépítés, július végén Nagykanizsán és Lentiben több mint 160 dolgozó elbocsátásáról volt szó.

Varga Jenő elmondta, a Vectigalis az esetleges üzlet megkötéséig menedzseli az Eybl osztrák autópiaci cég magyar leányvállalatát.

- Még komoly tárgyalások várnak ránk, hiszen a pályázat felbontása csak most történt meg. Úgy tűnik azonban, jó úton haladunk afelé, hogy a hosszú munka és a finanszírozó bankkal történő egyeztetés meghozza gyümölcsét: megmenekülhet 600 munkahely, és a súlyos autóipari válság ellenére életben tarthatjuk az Eybl Hungária Kft.-t.

Az esélyes vevőként említett Care Inside Kft.-ről elmondta: - A Care Inside Kft. egy befektetői csoport képviselője. Mint a tárgyalásokon már kiderült, a cég mögött azok a befektetők állnak, akik a csődbe került anyavállalatot, az Eybl Austriát is megvásárolták. Arról a szakmai társaságról van tehát szó, akiben Ausztriában és Magyarországon megbízik az egyik meghatározó megrendelő, a BMW, s remélhetőleg a Mercedes is. Ez a vevőjelölt képes megtartani a munkahelyeket, s később esetleg növelni is.

Az év elején az Eybl Hungária Kft. megmentése érdekében felvetődött egy többmilliárdos állami mentőcsomag. Azzal mi történt? - tettük fel a kérdést a felszámoló cég vezetőjének.

- Az nem az eszközkivásárlásról, hanem a készletek finanszírozásáról szólt, de a lehívására információm szerint nem került sor. Az eszközök kivásárlására tudomásom szerint nicsenek hazai, állami források - közölte a Vectigalis vezetője. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!