Gazdaság

2009.06.25. 02:28

Egyre kevesebben akarnak eladósodni

Zalaegerszeg (vl) - Mind a bankok hitelezési hajlandósága, mind a lakosság hitelkereslete csökkent az első negyedévben. A vállalatok esetében az önkormányzati szektorhoz hasonlóan a szigorodó feltételek ellenére is nőtt a hitelkereslet, derül ki a Magyar Nemzeti Bank felméréséből.

Varga Lívia

A háztartási szektorban 2009 első negyedévében a bankok által kihelyezni kívánt hitelmennyiséggel párhuzamosan a kereslet is csökkent, ugyanakkor a tavaly év végihez képest idén már jóval kevesebb pénzintézet számolt be a hitelezési feltételek szigorításáról, olvasható ki az MNB hitelezési vezetők körében, a bankok hitelezési gyakorlatát vizsgáló felméréséből. A tavalyi év második felére jellemző kiugró szigorítások idén már csak mintegy húsz százalékot tettek ki a lakáshitelek és a fogyasztási hitelek esetén. Az előrejelzések alapján mindkét szegmensben lassul a szigorítás, sőt, a következő két negyedévben a lakáshitelekben már nem terveznek nehezítést a bankok. A szigorítás egyébként a minimális hitelképességi szint növekedésében, a minimális önrész megemelésében, a havi törlesztés jövedelemhez viszonyított arányának és a hitelfedezeti aránynak a csökkenésében jelentkezett.

Némileg változtak a szigorítás főbb okai is, hiszen a bankok egyrészt a likviditási helyzet javulását, másrészt romló lakáspiaci folyamatokat jeleztek. Ugyanakkor a szigorítás felé hat a bankok kockázatkerülő magatartása, a kedvezőtlenebbé váló gazdasági kilátás és ebből adódóan az ügyfelek hitelképességének várható romlása is. A kihelyezni kívánt hitelmennyiség mind a lakás-, mind a fogyasztási hitelek esetében hasonló mértékben esett vissza, mint 2008 második félévében. Jelentős javulást várnak ugyanakkor a következő félévre: elsősorban a lakáshitel-kínálatuk növekedését prognosztizálják a bankok, a kihelyezni kívánt fogyasztási hitelek állománya azonban várhatóan nem változik jelentősen.

A második és harmadik negyedévre egyébként a megkérdezett tizenhárom pénzintézet a hitelpiac stabilizálódását, illetve a hitelezési aktivitás enyhe növekedését várja.

Míg a nagy- és közepes vállalatok finanszírozásában s az üzleti célú ingatlanhitelezésben az év első felében tovább csökkent a hitelezési hajlandóság, a kis- és mikrovállalatok esetében nem jelentkezett ez a határozott visszafogási tendencia. A hosszú lejáratú kölcsönök iránti kereslet csökkent, míg a rövid lejáratúak iránti igény emelkedett. A bankok szigorították feltételeiket, a vállalati portfólióminőség kismértékű romlását tapasztalták, s azt valószínűsítik, hogy ezen trend a következő félévben is folytatódik.

Az önkormányzati finanszírozásban a kereslet stagnálásáról, illetve enyhe emelkedéséről számoltak be a megkérdezett bankok. Utóbbihoz azonban korántsem a beruházási kedv növekedése, sokkal inkább a folyó kiadásszükséglet járult hozzá. Az előző időszakhoz hasonlóan az első negyedévben tovább csökkent a kihelyezni kívánt hitelmennyiség, s szigorodtak a feltételek is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!