Gazdaság

2006.09.28. 02:29

Folytatás magasabb szinten

Becsehely - Sok éven át szőlőoltvány-készítő szakcsoportjáról volt ismert a község. Sok embernek adott munkát és jó bevételi forrást a tevékenység. Aztán a nagy változások idején megszűnt a hajdani áfész égisze alatt munkálkodó társaság.

nincs nev

- Másodgenerációs oltványkészítőknek mondhatjuk magunkat, mert feleségemmel együtt a szüleinktől tanultuk meg a munkafogásokat - mondja a családi gazdaság vezetője. - Idő közben azonban lényeges változásokat vittünk véghez, ma a szőlőoltvány-előállítás korszerű, az EU más tagállamaiban is használt technológia alkalmazásával történik. A törzsültetvény kialakításához három esztendeje 50 százalékos vissza nem térítendő állami támogatást kaptunk, ami nagy segítség volt.

Amíg a hajdani oltványcsinálók évente néhány ezret készítettek, addig Némethék általában kétszázezernél is többet iskoláznak. A kéthektáros területen feketefóliás földtakarást és csepegtető öntözést alkalmaznak. A talajból kiforgatott oltványokat pedig elszállításig, télen és tavasszal saját hűtőházban tárolják, majd ültetésre készen, visszavágva, a meghagyott rügyeket parafinozva adják át, ami a minőséget szolgálja.

- Akárcsak az, hogy az alanyvesszőt teljes egészében újszerű termesztési módot alkalmazva, úgynevezett asztalos művelésben állítjuk elő, míg az oltóvesszőt részben ugyancsak saját, vírusmentes törzsültetvényünkről szedjük - folytatja Németh Géza. - Ezek felhasználásával készülnek a 45 fajtából álló fehér- és vörösbort adó oltványaink, s ezek mellett a csemegeszőlők szaporítóanyagai. De közöttük van több új és ellenálló fajta is, például az egyre ismertebb és az emberi egészségre jótékony hatással bíró Nero, amelynek szőlőjében és borában magas a rezveratrol-tartalom.

Az oltványok értékesítésével nincs gondja a termelőnek.

- A családi gazdaság éves készlete részben szerződéssel van lekötve, főleg dunántúli faiskolák a vásárlóink, de tavaly jelentősebb mennyiséget exportra is szállítottunk. Hazai partnereink között vannak csúcsborászok is, így a szekszárdi Takler Ferenc, a balatonboglári Légli Ottó, a csörnyeföldei dr. Bussay László.

Mint a valamikori szakcsoport jó ismerője, ma is az összefogásnak a pártolója, az N-Vitis Kft. megalakítója, annak ügyvezetője. Társaival együtt szerzik be a termeléshez szükséges segédanyagokat, de vannak közösen használatos gépeik is. Ilyen az a gép, amely egy menetben elkészíti az iskolázáshoz szükséges bakhátat, lefekteti az öntöző csőrendszert, leteríti és földdel lefogatja a fóliát.

- Megtaláltuk a hatékonyabb értékesítés módját is. Egy termelőtárssal szintén összefogva adjuk el az oltványainkat, közösen jelenünk meg a piacon. Mert Becsehelyen a hegyközség elnöki tisztét is betöltöm, fontosnak tartom, hogy a tagok régi ültetvényeiket új és lényegesen jobb fajtákra cseréljék, korszerű művelési módra váltsanak. Ehhez a térség termelőit szaktanáccsal, fajta- és technológiai bemutatóval segítem.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!