Foci

2014.04.25. 14:50

Hétvégén újabb megyei forduló

Zalaegerszeg - Hét végén a 24. fordulót rendezik a megyei labdarúgó bajnokság első osztályában. A forduló rangadóját vasárnap rendezik, amikor a második és a harmadik csap össze.

Bozó Péter

A szombati napon szomszédvári rangadót rendeznek, a Lenti vendége a Csesztreg lesz. A hazaiak az ötödik helyen állnak a bajnokságban és tavasszal két győzelem mellett négy döntetlen és mindössze egyetlen vereség a mérlegük, a listavezető Hévíz győzte le őket egy szerencsés góllal 1: 0-ra. A hetedik vendégek nagyon jó formában vannak idén, a 2014-es évben lejátszott mérkőzéseik során négyszer nyertek, két alkalommal egy pontot szereztek és a vendéglátókhoz hasonlóan szintén egyszer szenvedtek vereséget. Ősszel a két csapat találkozóját a Lenti nyerte 4- 0-ra, azonban a mérkőzésen két gólt szerző Pozsgai Norbert azóta már a másodosztályú Pákához igazolt.

Ugyancsak szombaton rendezik a kiesés ellen küzdő és a 12. helyen álló Teskánd a hatodik Szepetnekhez látogat. A vendégek legutóbbi hat mérkőzésüket elveszítették, így a veszélyes zónába kerültek, míg a hazaiak két fordulóval ezelőtt legyőzték a második Gellénházát, majd szoros mérkőzésen 1- 0-ás vereséget szenvedtek az éllovastól. Ősszel a Szepetnek már a 16. percben két góllal vezetett Teskándon és végül 3- 0-ra meg is nyerte a találkozót.

A második gólt szerző Takács Gergő (elöl) küzd Kristóf Gáborral a legutóbbi fordulóban lejátszott Teskánd _Lenti (0- 3) meccsen (Fotó: Katona Tibor)

Vasárnapra öt mérkőzés maradt, a forduló rangadóján a Zalaszentgrót a Gellénházát fogadja. A hazaiak a harmadik helyen állnak, kilenc mérkőzés óta veretlenek és egy esetleges győzelemmel egy pontra megközelíthetik a második helyen álló vendégeket, akiknek a tavaszi szezon nem úgy alakul, ahogy szerették volna, négy győzelem, két döntetlen és két vereség a mérlegük. A két együttes legutóbb Gellénházán találkozott egymással és a 4. percben Krajczár Ádám meg is szerezte a vezetést, majd a 10. minutumban Láncz János egyenlített. Végül hat perccel később ismét Krajczár volt eredményes, amivel beállította a 2- 1-es végeredményt a három kiállítást is hozó találkozón.

A tavasszal felemás formát mutató Pókaszepetk a kilencedik Nagykanizsa vendége lesz. A hazaiak jól erősítettek a télen, ami meg is látszik a tavaszi formájukon, négy mérkőzést megnyertek, kétszer döntetlenre végeztek és csak a Csesztreg tudta legyőzni őket. Az őszi találkozón sokáig gól nélküli döntetlenre álltak a felek, majd az utolsó 12 percben három találat is esett és végül a kanizsaiak a 89. percben megnyerték a mérkőzést.

A listavezető Hévíz is idegenben folytatja, a Tótszentmárton együtteséhez látogatnak. A fürdővárosiaknak a dobogó már matematikailag is megvan, azonban egyértelműen a feljutást tűzték ki célul, így elvárt a győzelem a Napred otthonában is. Erre minden esélyük megvan, a legutóbbi két találkozójukat megnyerték 1 -0-ra, míg a Tótszentmárton fordított helyzetben van, ők mindkétszer 3- 0-ás vereséget szenvedtek. A legutóbbi összecsapásukat is a Hévíz nyerte, akkor 9- 1 lett a végeredmény.

A kiesés ellen küzdő csapatok közül a Galamboknak a negyedik Semjénházát, míg a Kiskanizsának a Zalalövőt kellene legyőznie, hiszen a 24. fordulóban a Letenye lesz a Tungsram visszalépése miatt szabadnapos, így ők már biztosan három ponttal gazdagodnak.

 

Címkék#megyei I

Ezek is érdekelhetik