Foci

2014.01.21. 16:03

Döntetlen a rangadón: a Göcsej SK négyszer is vezetett a találkozón

Zalaegerszeg - Ezúttal a Városi Sportcsarnokba költözött az NB II-es futsal bajnokságban érdekelt Göcsej SK együttese, amely rangadót játszott a Cső-Montage csapatával. A zalai együttes győztes állásból végül döntetlennel zárt.

Kerkai Attila

A futsal NB II Nyugati-csoportjának egyik rangadóját játszotta hétfőn este a két együttes és egy gyors gólváltás után újból megszerezte a vezetést a Göcsek SK a duplázó Páli K. révén. Az átlagosnál nagyobb iram mellett a zalaiak jól védekeztek, de nem tudták elkerülni az újabb kapott gólt.

A félidei eredmény is jól mutatta a találkozó kiegyenlítettségét, aztán a folytatásban egyértelműen a Göcsej SK akarata érvényesült. Újabb hazai gól következett, sőt nem sokkal később már 4-2-re vezetett a házigazda a közönség legnagyobb örömére. Az utolsó 10 perc viszont egyértelműen a vendégeknek sikerült, a zalaiak elkezdtek kapkodni, ami a védelemben is megingásokat hozott, a Cső-Montage pedig kihasználta ezt és egyenlített.

 

Bagó Gábor, a Göcsej Sk játékos-edzője szerint élvezetes találkozót láthattak a nézők. Csapata védekezésével meg volt elégedve, de...

– Kicsit csalódott vagyok. A Cső-Montage ellen egy döntetlen nem rossz, főleg egy újonctól, de négyszer mi vezettünk, s úgy érzem, hogy győzelmet szalasztottunk el. Megyünk tovább és jövő hétfőn a listavezető Ferencváros ellen is bizonyítani akarunk – értékelt Bagó Gábor.

A még veretlen FTC elleni találkozót szintén a Városi Sportcsarnokban rendezik, január 27-én 19.30-kor.

Göcsej SKCső-Montage BFK 4-4 (2-2)

Zalaegerszeg, Városi Sportcsarnok, 200 néző. Jv: Horváth Z. (Juhász, Vincze).

Göcsej SK: Kópicz – László D., Horváth E., Balikó, Páli K. Csere: Bogyó, Tóth, Friss, Bita M., Csóka, Makasics, Bucsics, Salamon. Edző: Bagó Gábor.

Gólszerzők: Páli (2), Salamon, Bogyó.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!