2011.08.16. 05:27
Csuti és Végh szerezték a nagypáli gólokat
Hazai környezetben sem sikerült a pontszerzés a Páter Fit-Well Nagypáli NB I-es női labdarúgócsapatának, amely a 2. fordulóban a tavalyi bronzérmestől kapott ki.
Páter Fit-Well Nagypáli-Astra Bíró-Kert FC 2-4 (1-1)
Vasboldogasszony, 200 néző. Jv.: Lukics.
Nagypáli: Kiss - Góczán (Nagy, 87.), Tölgyesi, Németh, Boda - Horváth, Vörös (Széplaki, 70.), Rózsás - Végh, Vincze, Csuti. Edző: Péter Zoltán.
Az elmúlt szezonban Taksonyként volt harmadik a vendégcsapat, melynek elnevezése szponzorok révén változott a nyáron, ám kerete szinte azonos maradt a múlt évivel.
Jól kezdett a találkozón a Nagypáli, sőt, két nagy helyzete is adódott, s a másodiknál Csuti lövése a felső lécen csattant. A kipattanóval viszont indult a vendégcsapat, amely a kontra végén a vezetést is megszerezte. Ez a találat egy időre megfogta a zalaiakat, azonban a csapat lassan összeszedte magát és a 45. percben Csuti egy remekül kijátszott akció végén egyenlített.
A fordulást követően újra a vendégek jutottak vezetéshez - a Nagypáli viszont emberelőnyhöz. Gyakorlatilag fél órán át tíz ember ellen játszottak a zalaiak, akik emiatt talán túlzottan is bátran mentek előre, büntetésül pedig következett a harmadik Taksony-gól. A hajrában Végh szépített hazai részről, s ekkor még az egyenlítés lehetősége is fennállt a zalaiak számára, de hiába: a végszó megint csak a vendégeké lett.
Így a Nagypáli csapata - melyből Góczán és Rózsás játéka emelhető ki - a bajnokság második fordulójában is pont nélkül maradt.
Gólszerzők: Csuti, Végh, illetve Dombai-Nagy, Megyes, Szabó, Üveges.
Péter Zoltán: Míg az ilyen mérkőzéseken nem tudunk pontot vagy pontokat szerezni, még nagyon sok munka vár ránk.