2011.01.10. 21:01
Messi megint aranylabdás!
Lionel Messi, az FC Barcelona argentin válogatott futballistája nyerte el a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA), valamint a France Football magazin által közösen odaítélt FIFA-Aranylabda díjat, amelyet első ízben adtak át hétfőn a FIFA zürichi éves gáláján.
A katalánok a 23 éves aranylabdás vezérletével megnyerték a spanyol bajnokságot, a Bajnokok Ligája elődöntőjében pedig a később győztes olasz Internazionaléval szemben maradtak alul. Mindkét sorozatban Messi lett a gólkirály 34, illetve nyolc találattal, az argentin nemzeti együttessel pedig a negyeddöntőig jutott a tavaly nyári vb-n.
Messi két klubtársát, a spanyol válogatottal egyaránt világbajnok Andrés Iniestát és Xavit előzte meg a szavazáson, 2009-ben ő kapta az akkor még különálló Aranylabdát és a FIFA Év játékosa címet.
A nőknél szintén "címvédés" történt, ugyanis a brazil Marta diadalmaskodott, ő karrierje során ötödik alkalommal nyerte el az elismerést, ami rekordnak számít.
A futball legnagyobb presztízsű elismerése előtt ítélték oda - immár másodjára - az év legszebb góljáért járó Puskás Ferenc-díjat, amelyet ezúttal a török Hamit Altintop érdemelt ki. A Bayern München futballistája 2010. szeptember 3-án a török válogatott színeiben a kazahok ellen 3-0-ra megnyert Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen egy bal oldalról érkező szögletet 18 méterről, kapásból a bal felső sarokba bombázott, ezzel 2-0-ra alakítva az eredményt.
A FIFA futballbizottsága által kiválasztott tíz szépségdíjas találatra a FIFA honlapján lehetett szavazni. Az elismerést a szenvedő fél, azaz Andrej Sidelnyikov, a kazah nemzeti együttes kapusa adta át.
Ezt megelőzően a hivatásos labdarúgók (FIFPro) szavazatai alapján kihirdették az év csapatát, melyben hatan kaptak helyet a világbajnok spanyol válogatottból. Az év együttesének tagjai: Casillas - Maicon, Pique, Puyol, Lúció - Sneijder, Xavi, Iniesta - Messi, Villa, Cristiano Ronaldo. Mind a 11 játékos jelen volt a névsor kihirdetésén.
Az év edzője a portugál José Mourinho lett, aki az olasz Internazionaléval triplázott, a Bajnokok Ligája mellett megnyerte az olasz bajnokságot és kupát is. Nyáron a Real Madridhoz távozott, amely jelenleg második a Primera Divisiónban, a BL-ben pedig bejutott a nyolcaddöntőbe. Mourinho Vicente del Bosque, a spanyol válogatott szövetségi kapitánya és Josep Guardiola, az FC Barcelona vezetőedzője előtt végzett az élen.
Az év női edzője Silvia Neid, a német válogatott szakvezetője lett, míg a Fair Play-díjat a haiti U17-es női válogatott kapta.
A FIFA-gálán Joseph Blatter elnök meghívására jelen volt Orbán Viktor miniszterelnök, a Puskás Ferenc Akadémia alapítója és Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke.
Az Aranylabda-szavazás végeredménye:
férfiak:
1. Lionel Messi (argentin, FC Barcelona) 22,65 százalék
2. Andrés Iniesta (spanyol, FC Barcelona) 17,36
3. Xavi (spanyol, FC Barcelona) 16,48
nők:
1. Marta (brazil, Gold Pride) 38,20 százalék
2. Birgit Prinz (német, Frankfurt) 15,18
3. Fatmire Bajramaj (német, Turbine Potsdam) 9,96
OLDALTÖRÉS: Lionel Messi portré
Lionel Messi portré
Lionel Messi, az FC Barcelona argentin válogatott futballistája nyerte el a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA), valamint a France Football magazin által közösen odaítélt FIFA-Aranylabda díjat, amelyet első ízben adtak át hétfőn a FIFA zürichi éves gáláján.
Messi 1987. június 24-én született Rosarióban, ötévesen kezdett el futballozni, majd a Newell,s Old Boys-hoz igazolt. Tizenegy esztendősen növekedésihormon-hiányt diagnosztizáltak nála, de a klubnak nem volt elég pénze ahhoz, hogy állja a kezelés költségeit, ekkor csapott le rá az FC Barcelona, amely felajánlotta "segítségét" és az egész családot Európába költöztette.
Első hivatalos mérkőzését 2004. október 16-án játszotta a Barca színeiben, ezzel a klub történetének harmadik legfiatalabb játékosa lett, aki bajnoki találkozón pályára lépett. Első gólját 2005. május 1-én az Albacete ellen szerezte, ezzel ő lett az együttes legifjabb gólszerzője. Érdekesség, hogy azóta ezt a rekordot Bojan Krkic már megdöntötte, méghozzá éppen egy Messitől kapott passzból volt eredményes.
2005 nyarán aranyérmet nyert az U20-as világbajnokságon az argentin válogatottal, hat góljával a torna gólkirálya lett, és a legjobb játékosnak járó elismerést is kiérdemelte.
A tornát követően José Pekerman szövetségi kapitány a felnőtt válogatottba is behívta Messit, aki augusztus 4-én a magyarok ellen mutatkozhatott be a Puskás Ferenc Stadionban (akárcsak annak idején Diego Maradona). A debütálás nem sikerült fényesre, hiszen Messi csereként beállva alig egy percet töltött a pályán, amikor a német Markus Merk játékvezető kiállította, mert lekönyökölte Vanczák Vilmost.
2006-ban megkapta a spanyol állampolgárságot is, 17 bajnoki mérkőzésen 6 gólt szerzett, a Bajnokok Ligájában egyszer talált a kapuba. A BL-ben aztán súlyos combsérülést szenvedett, amellyel veszélybe került világbajnoki szereplése, ám végül ott lehetett a németországi tornán.
A 2007-es idényben több alkalommal is sérüléssel bajlódott, egy történelmi tettet azért így is véghez vitt: a Real Madrid elleni örökrangadón mesterhármast rúgott, ami azt megelőzően az 1993/94-es szezonban Romáriónak sikerült.
2008. február 27-én századik hivatalos mérkőzését játszotta a Barca színeiben. Messi a március 4-i Celtic elleni BL-mérkőzésen izomszakadást szenvedett és sírva hagyta el a Nou Camp gyepét. Az idény végén a Barcelona a csalódást keltő harmadik helyezést érte el a bajnokságban, ami miatt Frank Rijkaard vezetőedzőtől megvált a Barca vezetősége és a B csapatot sikerre vezető Josep Guardiolát nevezte ki.
Guardiola kinevezése után több meghatározó játékos is távozott, köztük Ronaldinho, akinek 10-es mezét Messi "örökölte". Messi ez után több gólt szerzett fél idény alatt, mint az előző szezonban összesen. Decemberben második helyen végzett az Aranylabda-voksoláson. A szezon második fele is parádésra sikerült Messi és a csapat számára egyaránt. A Bilbao elleni Király Kupa-döntő megnyerése után a bajnokságban is bebiztosították az első helyet a 6-2-re megnyert El Clásicón, majd következett a Manchester United elleni BL-döntő, ahol a Barcelona 2-0-ra legyőzte a címvédőt, Messi szerezte csapata második gólját. Az argentin zseni 2009 szeptemberében 2014-ig meghosszabbította szerződését az FC Barcelonával, majd decemberben megkapta az Aranylabdát és a FIFA Év játékosa címet.
Az elismerések után sem esett vissza a teljesítménye, tovább szárnyalt tavasszal, melynek köszönhetően a Barcelonával bajnokságot nyert, a Bajnokok Ligájában pedig az elődöntőig menetelt. Mindkét sorozatban Messi lett a gólkirály 34, illetve nyolc találattal. A dél-afrikai világbajnokságon ugyan elmaradt a várakozásoktól, ugyanis egyetlen egyszer sem volt eredményes, csapata pedig a negyeddöntőben búcsúzott a németektől elszenvedett vereséget követően. Az új idényben viszont ismét csúcsformában futballozik, a katalán gárdája vezeti a Primera Divisiónt, s ebből ő 18 góllal vette ki a részét mostanáig.
OLDALTÖRÉS: Hamit Altintop portré
Született: 1982. december 10., Gelsenkirchen (Németország)
Magasság/testsúly: 183 cm/82 kg
Klubjai: Wattenscheid 09 (2000-2003), Schalke 04 (2003-2007), Bayern München (2007-)
Posztja: középpályás
Válogatottság/gól: 55/6
Első mérkőzés a válogatottban: 2004. február 18. (Dánia ellen 0-1)
Első gól a válogatottban: 2007. március 28. (Norvégia ellen, 2-2) - mindkét török gólt ő szerezte
Eredményei: Bajnokok Ligája-ezüstérmes (2010), kétszeres német bajnok (2008, 2010) Német Kupa-győztes (2008, 2010), Német Ligakupa-győztes (2006, 2007), Német Szuperkupa-győztes (2010), Puskás Ferenc-díjas (2010), a 2008-as Európa-bajnokság álomcsapatának tagja
Született: 1982. december 10., Gelsenkirchen (Németország)
Magasság/testsúly: 183 cm/82 kg
Klubjai: Wattenscheid 09 (2000-2003), Schalke 04 (2003-2007), Bayern München (2007-)
Posztja: középpályás
Válogatottság/gól: 55/6
Első mérkőzés a válogatottban: 2004. február 18. (Dánia ellen 0-1)
Első gól a válogatottban: 2007. március 28. (Norvégia ellen, 2-2) - mindkét török gólt ő szerezte
Eredményei: Bajnokok Ligája-ezüstérmes (2010), kétszeres német bajnok (2008, 2010) Német Kupa-győztes (2008, 2010), Német Ligakupa-győztes (2006, 2007), Német Szuperkupa-győztes (2010), Puskás Ferenc-díjas (2010), a 2008-as Európa-bajnokság álomcsapatának tagja
Született: 1982. december 10., Gelsenkirchen (Németország)
Magasság/testsúly: 183 cm/82 kg
Klubjai: Wattenscheid 09 (2000-2003), Schalke 04 (2003-2007), Bayern München (2007-)
Posztja: középpályás
Válogatottság/gól: 55/6
Első mérkőzés a válogatottban: 2004. február 18. (Dánia ellen 0-1)
Első gól a válogatottban: 2007. március 28. (Norvégia ellen, 2-2) - mindkét török gólt ő szerezte
Eredményei: Bajnokok Ligája-ezüstérmes (2010), kétszeres német bajnok (2008, 2010) Német Kupa-győztes (2008, 2010), Német Ligakupa-győztes (2006, 2007), Német Szuperkupa-győztes (2010), Puskás Ferenc-díjas (2010), a 2008-as Európa-bajnokság álomcsapatának tagja
OLDALTÖRÉS: Az Év játékosa-díj dobogósai 1991-től
Az Év játékosa-díj dobogósai 1991-től:
1991:
1. Lothar Mattha:us (német)
2. Jean-Pierre Papin (francia)
3. Gary Lineker (angol)
1992:
1. Marco van Basten (holland)
2. Hriszto Sztoicskov (bolgár)
3. Thomas Ha:ssler (német)
1993:
1. Roberto Baggio (olasz)
2. Romario (brazil)
3. Dennis Bergkamp (holland)
1994:
1. Romario (brazil)
2. Hriszto Sztoicskov (bolgár)
3. Roberto Baggio (olasz)
1995:
1. George Weah (libériai)
2. Paolo Maldini (olasz)
3. Jürgen Klinsmann (német)
1996:
1. Ronaldo (brazil)
2. George Weah (libériai)
3. Alan Shearer (angol)
1997:
1. Ronaldo (brazil)
2. Roberto Carlos (brazil)
3. Dennis Bergkamp (holland)
1998:
1. Zinédine Zidane (francia)
2. Ronaldo (brazil)
3. Davor Suker (horvát)
1999:
1. Rivaldo (brazil)
2. David Beckham (angol)
3. Gabriel Batistuta (argentin)
2000:
1. Zinédine Zidane (francia, Juventus)
2. Luis Figo (portugál, Real Madrid)
3. Rivaldo (brazil, FC Barcelona)
2001:
1. Luis Figo (portugál, Real Madrid)
2. David Beckham (angol, Manchester United)
3. Raúl (spanyol, Real Madrid)
2002:
1. Ronaldo (brazil, Real Madrid)
2. Oliver Kahn (német, Bayern München)
3. Zinédine Zidane (francia, Real Madrid)
2003:
1. Zinédine Zidane (francia, Real Madrid)
2. Thierry Henry (francia, Arsenal)
3. Ronaldo (brazil, Real Madrid)
2004:
1. Ronaldinho (brazil, Barcelona)
2. Thierry Henry (francia, Arsenal)
3. Andrij Sevcsenko (ukrán, AC Milan)
2005:
1. Ronaldinho (brazil, Barcelona)
2. Frank Lampard (angol, Chelsea)
3. Samuel Eto,o (kameruni, Barcelona)
2006:
1. Fabio Cannavaro (olasz, Juventus/Real Madrid)
2. Zinédine Zidane (francia, Real Madrid/-)
3. Ronaldinho (brazil, FC Barcelona)
2007:
1. Kaká (brazil, AC Milan)
2. Lionel Messi (argentin, FC Barcelona)
3. Cristiano Ronaldo (portugál, Manchester United)
2008:
1. Cristiano Ronaldo (portugál, Manchester United)
2. Lionel Messi (argentin, FC Barcelona)
3. Fernando Torres (spanyol, FC Liverpool)
2009:
1. Lionel Messi (argentin, FC Barcelona)
2. Cristiano Ronaldo (portugál, Real Madrid)
3. Xavi (spanyol, FC Barcelona)
Az Év játékosa-díj dobogósai 1991-től:
1991:
1. Lothar Mattha:us (német)
2. Jean-Pierre Papin (francia)
3. Gary Lineker (angol)
1992:
1. Marco van Basten (holland)
2. Hriszto Sztoicskov (bolgár)
3. Thomas Ha:ssler (német)
1993:
1. Roberto Baggio (olasz)
2. Romario (brazil)
3. Dennis Bergkamp (holland)
1994:
1. Romario (brazil)
2. Hriszto Sztoicskov (bolgár)
3. Roberto Baggio (olasz)
1995:
1. George Weah (libériai)
2. Paolo Maldini (olasz)
3. Jürgen Klinsmann (német)
1996:
1. Ronaldo (brazil)
2. George Weah (libériai)
3. Alan Shearer (angol)
1997:
1. Ronaldo (brazil)
2. Roberto Carlos (brazil)
3. Dennis Bergkamp (holland)
1998:
1. Zinédine Zidane (francia)
2. Ronaldo (brazil)
3. Davor Suker (horvát)
1999:
1. Rivaldo (brazil)
2. David Beckham (angol)
3. Gabriel Batistuta (argentin)
2000:
1. Zinédine Zidane (francia, Juventus)
2. Luis Figo (portugál, Real Madrid)
3. Rivaldo (brazil, FC Barcelona)
2001:
1. Luis Figo (portugál, Real Madrid)
2. David Beckham (angol, Manchester United)
3. Raúl (spanyol, Real Madrid)
2002:
1. Ronaldo (brazil, Real Madrid)
2. Oliver Kahn (német, Bayern München)
3. Zinédine Zidane (francia, Real Madrid)
2003:
1. Zinédine Zidane (francia, Real Madrid)
2. Thierry Henry (francia, Arsenal)
3. Ronaldo (brazil, Real Madrid)
2004:
1. Ronaldinho (brazil, Barcelona)
2. Thierry Henry (francia, Arsenal)
3. Andrij Sevcsenko (ukrán, AC Milan)
2005:
1. Ronaldinho (brazil, Barcelona)
2. Frank Lampard (angol, Chelsea)
3. Samuel Eto,o (kameruni, Barcelona)
2006:
1. Fabio Cannavaro (olasz, Juventus/Real Madrid)
2. Zinédine Zidane (francia, Real Madrid/-)
3. Ronaldinho (brazil, FC Barcelona)
2007:
1. Kaká (brazil, AC Milan)
2. Lionel Messi (argentin, FC Barcelona)
3. Cristiano Ronaldo (portugál, Manchester United)
2008:
1. Cristiano Ronaldo (portugál, Manchester United)
2. Lionel Messi (argentin, FC Barcelona)
3. Fernando Torres (spanyol, FC Liverpool)
2009:
1. Lionel Messi (argentin, FC Barcelona)
2. Cristiano Ronaldo (portugál, Real Madrid)
3. Xavi (spanyol, FC Barcelona)
Az Év játékosa-díj dobogósai 1991-től:
1991:
1. Lothar Mattha:us (német)
2. Jean-Pierre Papin (francia)
3. Gary Lineker (angol)
1992:
1. Marco van Basten (holland)
2. Hriszto Sztoicskov (bolgár)
3. Thomas Ha:ssler (német)
1993:
1. Roberto Baggio (olasz)
2. Romario (brazil)
3. Dennis Bergkamp (holland)
1994:
1. Romario (brazil)
2. Hriszto Sztoicskov (bolgár)
3. Roberto Baggio (olasz)
1995:
1. George Weah (libériai)
2. Paolo Maldini (olasz)
3. Jürgen Klinsmann (német)
1996:
1. Ronaldo (brazil)
2. George Weah (libériai)
3. Alan Shearer (angol)
1997:
1. Ronaldo (brazil)
2. Roberto Carlos (brazil)
3. Dennis Bergkamp (holland)
1998:
1. Zinédine Zidane (francia)
2. Ronaldo (brazil)
3. Davor Suker (horvát)
1999:
1. Rivaldo (brazil)
2. David Beckham (angol)
3. Gabriel Batistuta (argentin)
2000:
1. Zinédine Zidane (francia, Juventus)
2. Luis Figo (portugál, Real Madrid)
3. Rivaldo (brazil, FC Barcelona)
2001:
1. Luis Figo (portugál, Real Madrid)
2. David Beckham (angol, Manchester United)
3. Raúl (spanyol, Real Madrid)
2002:
1. Ronaldo (brazil, Real Madrid)
2. Oliver Kahn (német, Bayern München)
3. Zinédine Zidane (francia, Real Madrid)
2003:
1. Zinédine Zidane (francia, Real Madrid)
2. Thierry Henry (francia, Arsenal)
3. Ronaldo (brazil, Real Madrid)
2004:
1. Ronaldinho (brazil, Barcelona)
2. Thierry Henry (francia, Arsenal)
3. Andrij Sevcsenko (ukrán, AC Milan)
2005:
1. Ronaldinho (brazil, Barcelona)
2. Frank Lampard (angol, Chelsea)
3. Samuel Eto,o (kameruni, Barcelona)
2006:
1. Fabio Cannavaro (olasz, Juventus/Real Madrid)
2. Zinédine Zidane (francia, Real Madrid/-)
3. Ronaldinho (brazil, FC Barcelona)
2007:
1. Kaká (brazil, AC Milan)
2. Lionel Messi (argentin, FC Barcelona)
3. Cristiano Ronaldo (portugál, Manchester United)
2008:
1. Cristiano Ronaldo (portugál, Manchester United)
2. Lionel Messi (argentin, FC Barcelona)
3. Fernando Torres (spanyol, FC Liverpool)
2009:
1. Lionel Messi (argentin, FC Barcelona)
2. Cristiano Ronaldo (portugál, Real Madrid)
3. Xavi (spanyol, FC Barcelona)
OLDALTÖRÉS: A győztesek rangsora
A győztesek rangsora klubok szerint:
8 győzelem: Juventus (Platini 3, Sivori, P. Rossi, R. Baggio,
Zidane, Nedved), AC Milan (van Basten 3, Rivera, Gullit, Weah,
Sevcsenko, Kaká), FC Barcelona (Cruyff 2, Messi 2, Suarez, Sztoicskov, Rivaldo, Ronaldinho)
6: Real Madrid (Di Stéfano 2, Kopa, Figo, Ronaldo, Cannavaro)
5: Bayern München (Beckenbauer 2, K-H. Rummenigge 2, G. Müller), 4:
Manchester United (Law, B. Charlton, Best, Cristiano Ronaldo)
2: Dinamo Kijev (Blohin, Belanov), Hamburger SV (Keegan 2),
Internazionale (Mattha:us, Ronaldo)
1: Ajax Amsterdam (Cruyff), Benfica (Eusebio), Blackpool (Matthews),
Borussia Dortmund (Sammer), Borussia Mönchengladbach (Simonsen),
Dukla Praha (Masopust), Dinamo Moszkva (Jasin), FERENCVÁROS (ALBERT
FLÓRIÁN), FC Liverpool (Owen), Olympique Marseille (Papin)
A győztesek rangsora országok szerint:
7 győzelem: NSZK/Németország, Hollandia
6: Franciaország
5: Anglia, Brazília, Olaszország
3: Portugália, Spanyolország, Szovjetunió
2: Argentína, Csehszlovákia/Csehország
1: Bulgária, Dánia, Észak-Írország, Libéria, MAGYARORSZÁG, Skócia,
Ukrajna
A győztesek rangsora bajnokságok szerint:
17 győzelem: Olaszország
14: Spanyolország
9: NSZK/Németország
6: Anglia
3: Szovjetunió
1: Csehszlovákia, Franciaország, Hollandia, MAGYARORSZÁG, Portugália
OLDALTÖRÉS: A Puskás Ferenc-díj
A Puskás Ferenc-díj
A Puskás Ferenc-díj
A Puskás Ferenc-díj
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) első alkalommal nevezett el díjat egy korábbi játékosról: ez a megtiszteltetés az Aranycsapat három éve elhunyt legendás futballistáját, Puskás Ferencet érte.
Az év legszebb góljáért járó Puskás-díjat idén adták át először a FIFA éves, zürichi gáláján. Az elismerést a portugál Cristiano Ronaldo kapta. A díjról szóló szerződést Joseph Blatter FIFA-elnök és az Aranycsapat legendás játékosának özvegye írta alá október 20-án a szintén Puskás Ferencről elnevezett felcsúti futballakadémián.
A FIFA futballbizottsága, melynek Franz Beckenbauer az elnöke és korábbi világklasszis játékosok a tagjai, összeállított egy tízes listát, amelyre a szurkolók szavazhattak a FIFA hivatalos honlapján. A gálára mind a tíz jelöltet meghívták, de csak a voksoláson győztes találatot hirdetik ki, a sorrendet nem. Az esztétikai élmény mellett a gól fontossága is szempont, így legalább élvonalbeli bajnoki találkozón kell születnie, hogy jelölt lehessen. A futballkaput és benne labdát formázó elismerést női játékos is kiérdemelheti.
A Puskás-díj ötlete Csorba Istvántól származik, s Blatter szerint három éve keresték meg a FIFA-t az elképzeléssel, amelyet egyértelműen támogatott, de szerzői és névhasználati jogok miatt csak idén sikerült valóra váltani a terveket. A Puskás-díj eszmei atyja időközben elhunyt, de lánya jelen lesz a zürichi gálán.
"Hogy miért éppen Puskás? A futballtörténelemben van, aki több gólt szerzett nála, de a FIFA számára a személyiség is rendkívül fontos tényező, mert példaképeket szeretnénk a fiatalok elé állítani" - mondta az október 20-i bejelentés alkalmával Blatter. "Puskás pedig példa nélküli tehetsége mellett fantasztikus ember volt a pályán kívül is, azaz a díjjal nemcsak a góljait, hanem a személyiségét és a játékhoz való hozzáállását is elismerjük".
A Puskás-díj átadásán jelen volt Orbán Viktor miniszterelnök, a Puskás Ferenc Akadémia alapítója és Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke.
A Puskás-díj odaítélésének feltételei:
- gyönyörű gól legyen (ebbe beletartozhat a távoli lövésből, kitűnő összjátékból vagy fej fölüli lövésből született gól)
- a mérkőzés fontossága (felnőtt válogatott találkozón, konföderációk által kiírt sorozatokon és élvonalbeli nemzeti bajnoki találkozókon elért gólok számítanak, a fontosabb gól a jobb)
- a gól nem a másik csapat hibájából, vagy szerencsével született
- a gólszerző nem viselkedhetett sportszerűtlenül a meccsen, illetve nem doppingolhatott
- csak azok a gólok számítanak, amelyek 2008 júliusa és 2009 júliusa között születtek.
Puskás Ferenc portré
született: 1927. április 2., Budapest
elhunyt: 2006. november 17., Budapest
eredeti neve: Purczeld Ferenc
válogatottság/gól: 85/84 (magyar), 4/0 (spanyol)
posztja: bal összekötő
Csapatai játékosként: 1942-49 Kispesti AC, 1949-56 Bp. Honvéd (magyar bajnokságban összesen: 349 mérkőzés/358 gól), 1958-67 Real Madrid (spanyol bajnokságban összesen: 179/154)
Csapatai edzőként: Alicante (spanyol), San Francisco Gales (amerikai), Vancouver Royals (kanadai), Panathinaikosz (görög), Colo-Colo (chilei), Szaúd-Arábia válogatottja, FCL Murcia (spanyol), AEK Athén (görög), al-Maszri (egyiptomi), Soi de América és Cerro Porteno (paraguayi), Panhellenic Melbourne (ausztrál), Magyarország válogatottja (1993. április-július, 4 mérkőzés)
Legnagyobb eredményei játékosként:
A magyar válogatottal:
- olimpiai bajnok (1952, Helsinki)
- világbajnoki ezüstérmes (1954, Svájc)
- Európa-kupa győztes (1953)
A Budapest Honvéddal:
- ötszörös magyar bajnok (1949-50, 1950 ősz, 1952, 1954, 1955)
- négyszeres magyar gólkirály (1947-48: 50 gól, 1949-50: 31, 1950 ősz: 25, 1953: 27 gól)
A Real Madriddal:
- háromszoros BEK-győztes (1958-59, 1959-60 - a döntőben négy gólt szerzett, ami máig rekord, 1965-66)
- kétszer a BEK-sorozat gólkirálya (1959-60: 12 gól, 1961-62: 7 gól - holtversenyben)
- Világkupa-győztes (1960)
- hatszoros spanyol bajnok (1960-61, 1961-62, 1962-63, 1963-64, 1964-65, 1966-67)
- kétszeres Spanyol (Király) Kupa-győztes (1958, 1962)
- négyszeres spanyol gólkirály (1959-60: 28 gól, 1960-61: 27 gól, 1962-63: 26 gól, 1963-64: 20 gól)
- Világválogatott (1963), Európa-válogatott (1965)
- az Aranylabda-szavazáson 2. (1960), 4. (1956), 5. (1961), 7. (1959)
Legnagyobb eredményei edzőként:
- BEK-döntős - Panathinaikosz (1971)
- háromszoros görög bajnok - Panathinaikosz 2 (1970, 1972), AEK Athén 1 (1979)
- egyszeres ausztrál bajnok (1991) és kupagyőztes (1990) - Panhellenic
Kitüntetései:
- a Nemzet Sportolója (2004)
- a XX. század legjobb magyar sportolója
- Halhatatlanok Klubjának tagja (1991)
- Golden Foot-díjas (2006)
- Európa Bajnoka (2006)
- a sportági Hírességek Csarnokának tagja
- NOB Olimpiai Érdemrend (1997)
- Köztársasági Elnök Arany Emlékérme (1997)
- Magyarság Hírneve (1997)
- a FIFA S.O.S. gyermekfalu mozgalmának magyarországi nagykövete
- alezredessé (1992), majd ezredessé (1995) léptették elő a Magyar Honvédségben