2010.09.18. 07:25
A fókuszban: Rudnevs
A ZTE FC nyáron távozott támadója, Artjoms Rudnevs mesterhármasával 3-3-as döntetlent ért el a Lech Poznan az Európa Ligában a Juventus vendégeként.
- Mennyi gratulációt kapott a mai nap során?
- Rengeteget. Lengyelországból és persze Magyarországról is, s ahogy ön most hív, úgy több újság is megkeresett már. A ZTE-től Vass László pályaedzővel beszéltem, ez is jól esett.
- Három gólt lőni a Juventusnak, ez megemeli egy játékos ázsióját. Tervezi már a jövőjét?
- A Poznan játékosa vagyok, nagyon jól érzem magam itt és most csak az érdekel, hogy itt nyújtsak olyan teljesítményt, amiért ide igazoltak.
- Azt nyilatkozta: ez volt élete legjobb meccse. Valóban?
- Hogyne, hiszen a Juventus ellen három gólt lőni az tényleg felejthetetlen emlék. Ahogy másoknak is mondtam: ez olyan élmény, amelyről az ember majd a gyerekeinek is mesélhet.
- Folytatja a gólgyártást?
- Ezt nem tudom előre megígérni. Pesze, szeretnék minél eredményesebb lenni. Legközelebb az osztrák Salzburgot fogadjuk itthon, azon a meccsen is jó eredményt akarunk elérni.