Foci

2010.01.21. 03:28

Elkezdte a HFC: szeretnének bent maradni az NB II-ben

Hévíz - A héten elkezdte a felkészülést a tavaszi szezonra a második vonalban szereplő HFC labdarúgócsapata. A fürdővárosiak szeretnének bent maradni az NB II-ben.

Bóbics László

A szakmai munkát a távozó Glázer Róbert helyett ifj. Mihalecz István irányítja.

- Megkezdtük a felkészülést, de egyelőre egy kicsit szűkösnek tűnik ez a keret - jelentette ki a fiatal tréner. - Volt néhány előre beharangozott jó nevű játékos, akik közül talán senkit sem tudunk megszerezni. Koplárovics Béla, aki Hévízről került a ZTE-be és lett élvonalbeli játékos, az ősszel Lendván volt, most úgy volt, hogy visszamegy Pécsre, vagy esetleg eljön hozzánk, de tegnap felhívott és elmondta, hogy megállapodott a irániakkal és náluk folytatja pályafutását. Sebők Józsefet is szerettük volna leigazolni, ő viszont döntést hozott, hogy Ausztriában, alacsonyabb osztályú együttesben szeretne a következőkben futballozni, ezért rá sem számíthatunk. Kapusként szóba került a Zetében egy időben remeklő Varga Zoltán, de valószínűleg ő sem lesz a mi játékosunk, a pillanatnyi állás szerint a Haladás és a DVTK között dönthet, valószínűleg Diósgyőrbe igazol. Pillanatnyi-lag két próbajátékosunk van, a védő Gellén Gábor és a kapus Hajsza Viktor.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!