Foci

2009.11.28. 03:27

Komoly változások a Hévíz életében

Hévíz - A hét közben már beszámoltunk róla, hogy váltás lehet a labdarúgó NB II-ben szereplő Hévíz kispadján, tegnap pedig dr. Hegedűs Lajos szakosztályvezető bejelentette: december 31. dátummal közös megegyezéssel szerződést bontottak Glázer Róbert vezetőedzővel.

zaol.hu

- Glázer Róbert négy és fél esztendeig irányította a csapatot, ami napjainkban nagyon hosszú időnek számít. Köszönet érte, hiszen nagyon sokat tett a csapatért, ráadásul akkor vette át az irányítását, amikor az nehéz helyzetben volt. Összességében a szép időszakok többségben vannak, de az elmúlt három hónap nemúgy sikerült, mint azt elképzeltük.

A szakosztályvezető a csapatot érintő más változásokról is beszámolt. A keret tagjai közül nem számítanak a jövőben Kónya László, Kütsön András, Osbáth Balázs, Kovács Szabolcs valamint Somogyi Csaba játékára és nem gördítenek akadályt Varsányi Sándor, Rácz István továbbá Papucsek Barna távozása elé sem. Néhány fiatalabb játékosukat szeretnék kölcsönadni, hogy több játéklehetőséghez jussanak. Az erősítések is dolgoznak, s mint megtudtuk: a kapus, a középhátvéd és az irányító középpályás posztra is meghatározó tudású labdarúgót szeretnének igazolni.

Az új edző személyéről egy hónapon belül szeretnének dönteni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!