2006.09.26. 02:28
Javult a zalalövői védő állapota
Zalaegerszeg (bl) - A Recop megyei labdarúgó- bajnokság hét végi fordulójában kis híján tragédia történt a zalalövői mérkőzésen. Herman Pétert a kórházba kellett szállítani.
Teskándon az eddig remeklő Zalaszentbalázs vendégeskedett. A két jól felkészült csapat remek mérkőzést játszott. A hazaiak végül nagy csatában 1-0-ra nyerni tudtak. Mindkét együttes nagy elszántsággal küzdött és helyenként kifejezetten jól is futballozott. Így a közönség egyértelműen jól szórakozott.
Tormaföldén megizzadt az NTE 1866, de végül érvényesítette nagyobb tudását a kanizsai gárda és 1-0-ra nyert.
A megyei másodosztályban született a hétvége legnagyobb meglepetése, az eddig százszázalékos teljesítményt nyújtó Gellénháza Gyenesdiáson kikapott. A gyenesiek az osztály ügyeletes sztárcsapatának a gyilkosai, hiszen most a Gellénháza nagy menetelését szakították meg, tavaly pedig a remeklő Zalaszentgrótot verték meg Antoni János tanítványai. A másodosztály Déli-csoportjában a Kiskanizsa továbbra is remekel, ezúttal a Zalaapáti együttesét győzték le 4-2-re, így továbbra is pontveszteség nélkül vezetnek.