pihenés

2021.05.30. 07:10

Valóban csak kemény matracon alhatunk jót? Öt tévhit az alvásról

Címkék#agy#matrac

Életünk közel egyharmadát alvással töltjük, vagyis korántsem mindegy, min hajtjuk álomra a fejünket. Az ágymatracok kapcsán számos áltudományos teória él a köztudatban, íme a legfontosabb tudnivalók.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

1. Ágyklíma

A matracok nem fűtenek és nem melegednek fel az alvás során.

Jó néhány speciális, illetve klasszikus matractípus található a piacon, például a táska- vagy zsákrugózású darabok, amelyek kiválóan alkalmazkodnak a környezet hőmérsékletéhez, valamint a hálószoba páratartalmához, és az alvás közbeni mozgás során folyamatosan biztosítják a légcserét. Az optimális ágyklímának köszönhetően az alvó test hőmérséklete állandó marad. A hőelvezetés szabályozásához az ágy, a matrac, valamint az ágynemű is hozzájárul, egy jó minőségű matrac lehetővé teszi, hogy a nedvesség könnyen távozzon. Ez azért lényeges, mert az éjszakai alvás közben az emberi test akár fél liter izzadságot is kibocsáthat, ennek megfelelően egy dupla matracnak közel 30 fürdőkádnyi folyadékot kell felszívnia a mindennapi használat során – írja a Lakáskultúra.

2. Hőmérséklet

A téli és nyári oldallal rendelkező termékek minden évszakban garantálják az ideális ágyhőmérsékletet.

Ma már természetes, hogy a professzionális matracok téli–nyári fekvőfelülettel is rendelkeznek. A téli oldalt melegebb réteg, gyakran gyapjúbevonat fedi, míg a nyári oldal könnyebb, rendszerint pamuttal vagy más, jó nedvszívó képességgel rendelkező felület, amely kellemes hőérzetet biztosít a melegebb hónapokban. Ám a modern, akár egész évben egy hőmérsékletre klimatizált szobákban nincs érdemi hőmérsékleti különbség, amit egy gyapjú- vagy pamutfelülettel bevont matracnak kellene kiegyenlítenie. Valójában az ágy hőmérsékletét sokkal inkább a testhez legközelebb eső anyagok – mindenekelőtt az ágynemű és a hálóruha – szabályozzák, évszaktól függetlenül.

3. Higiénia

A jó rugózattal rendelkező termékeket húsz évig vagy akár tovább is használhatjuk.

A minőség nem azonos a higiéniával. Ahogy már említettük, az emberi test átlagosan napi fél liter folyadékot veszít izzadság formájában éjszakánként, ennek nagy része a szoba levegőjébe kerül, illetve a hálóöltözet és az ágynemű szívja magába. Egy matracnak 10 év alatt átlagosan 1800 liter nedvességet kell feldolgoznia, tehát az élettartamát jelentősen növeli, ha jó minőségű szövet borítja, amely segíti a levegőáramlást és a verejték távozását. Ugyanakkor érdemes szem előtt tartani azt is, hogy az emberi izomzat és csontszerkezet megközelítőleg 7 évenként érzékelhetően megváltozik, ezért 10 évente nemcsak higiéniai, hanem ergonómiai okokból is tanácsos kicserélni a matracot.

4. Komfort és ágykeménység

Kemény és tömör fekvőfelület szükséges a pihentető alváshoz.

A szaküzletekben lehetőségünk van rá, hogy kipróbáljuk a különféle termékeket, és az eladók segítenek meghatározni – egyéni igényeinket, adottságainkat és szokásainkat figyelembe véve –, milyen keménységű matracra van szükségünk, hogy pihentető legyen az alvás rajta. A matracmagnak minél természetesebb helyzetben kell tartania a gerincoszlopot. Megfelelő felületen fekve a tehermentesített gerincoszlopban a csigolyák alvás közben kissé eltávolodnak egymástól, így a porckorongok számára könnyebb a tápanyagfelvétel. A gondosan megtervezett és kifejlesztett speciális matracokat ergonómiai zónákra osztják, vagyis a matracmag különböző keménységű részekből áll össze. A testsúly és testalkat alapján egy szakember könnyen eligazítja a vásárlót, hogy melyik matrac keménysége optimális számára.

5. Fekvőfelület

Franciaágy esetén a legjobb, ha dupla matrac mellett döntünk.

Általában inkább hátrányokkal jár a dupla méretű matrac, hiszen nagyon ritka, hogy teljesen megegyezzenek két ember igényei és szükségletei. Természetes módon különbözik a testmagasság és a testsúly, eltérnek a fizikai, alkati adottságok, illetve a szubjektív elvárások, például hogy ki mennyire süppedős matracon szeret pihenni. Hosszú távon tehát jobb megoldás, ha két eltérő – kifejezetten a használója számára választott – darab kerül a közös ágyba. Az ágyközépi rést pedig könnyen áthidalhatjuk matracfedő takaróval vagy lepedővel.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!