eljárás alatt

2021.02.02. 12:20

A versenyhivatal megtiltotta a fogfehérítő reklámozását

A fogyasztói károk megelőzése érdekében, vizsgálatának lezárultáig ideiglenesen megtiltotta a BrightWhite otthoni fogfehérítő rendszer népszerűsítését, és helyreigazítást rendelt el a terméket reklámozó influenszerek közösségi oldalain a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).

Keddi tájékoztatása szerint a hatóság tavaly év végén indított vizsgálatot a BrightWhite otthoni fogfehérítő termékcsalád forgalmazóival szemben, mert reklámgyakorlatuk vélhetően több szempontból is megtéveszti a fogyasztókat.

A termékeket a Nemzeti Népegészségügyi Központ forgalomból kitiltottként tartja nyilván,

mivel a termék dokumentációja hiányos, így nem zárható ki, hogy az európai ágazati normák által tiltott anyagot tartalmaz. A fogfehérítő ezért a versenyhatóság gyanúja szerint jogszerűen nem népszerűsíthető.

A hivatal az eljárás során azzal szembesült, hogy

a termék reklámozása még hónapokkal a jogerős közegészségügyi hatósági eltiltást követően is igen aktív,

így széles fogyasztói kört veszélyeztet. Így ideiglenes intézkedésként az eljárás befejezéséig a kereskedelmi gyakorlat megtiltása mellett döntöttek.

A GVH ideiglenes intézkedése a BrightWhite otthoni fogfehérítő rendszer népszerűsítésének befejezésére kötelezte a termékcsaládot forgalmazó cégeket, valamint a reklámok közzétevőit.

A magyar versenyhatóság emellett – az érintett közvetítő ügynökségek kötelezésével – helyreigazító tájékoztatás közzétételét rendelte el azon influenszerek közösségi csatornáin, akik a forgalmazás megtiltását követően részt vettek a termék reklámozásában.

Ezek is érdekelhetik