2017.01.20. 16:29
Egy kis(baba)mamajóga
Nagykanizsa - Az anyaméhben növekvő parányi élet finom rúgással jelzi, kedvére van, ahogy édesanyja „mozog”. Olykor pedig elszenderül, pihen a baba, amikor mamája teste, lelke, szelleme is ellazul, lágy zene és hangulatos gyertyafény mellett.
Anya és magzata érzik egymás rezdülését. A kismamajóga egy különleges, kifejezetten a várandósság igényeit figyelembe véve, sokoldalú mozgásforma a leendő anyukáknak és gyermeküknek, akit a szívük alatt hordanak.
Megoszlanak a vélemények, szabad-e sportolniuk várandósság alatt a hölgyeknek. Arra viszont a szakemberek rábólintanak: mozogni kell, sőt, egészséges is, babának-mamának egyaránt.
- A kismamajóga voltaképpen lelki, testi, szellemi egységet formáló tréning, amely korántsem megerőltető. Ugyanakkor hatékonyan átmozgatja – súlyzók, segédeszközök nélkül – a terhesség során az anyukák izomcsoportjait, az egész testét, amely ennek jóvoltából a kilencedik hónapra sem lanyhul el – mondta nagykanizsai Simon Judit, aki, háromgyermekes édesanyaként és dúlaként immár több éve vezet kismamajóga foglalkozást. - A speciális, könnyedén kivitelezhető gyakorlatok az kismamák más ( és más ) állapotának megfelelően vannak felépítve, melyeket állva, ülve, és négykézláb testhelyzetben végzünk. Emellett még számtalan jótékony hatása van az alig pár évtizedes múltra visszatekintő, indiai és brit gyökerű jógának. Ami, természetesen a kismamajóga foglalkozásokat illetően, nem a földön való ülésről és a vég nélküli mantrázásról szól, mint amit a yógikról, a jóga hithű követőiről sokan gondolnak – nevetett Judit.
A kismamák, Mojzer Zsanett és Czotter Tímea, Simon Judit (középen) kismamajóga-oktató segítségével ellazulnak, feltöltődnek a foglalkozásokon Fotó: Szabó Zsófia
S hogy miben rejlik e mozgásforma hasznossága, amit a terhesség tizennegyedik hetétől egészen a végéig szinte bármelyik anyuka végezhet?
- A foglalkozások mindig lelki ráhangolódással kezdődnek, ami hétköznapi értelemben egy belső párbeszéd a baba és a mama között. Ezután finom, lágy mozdulatokkal bemelegítjük az izmokat. Felkészítjük a testet a soron következő jóga-, majd a légzésgyakorlatokra is. Ez utóbbiak a vajúdás, a szülés során is hasznosak lehetnek. Majd gátizomtorna következik és legvégül relaxáció melyben a kismama ellazul, megnyugszik. Ekkor már fizikai mozgás nem történik, csupán a lelki kötődést keressük és erősítjük meg anya és gyermeke között. Ez segít a kismamáknak abban is, hogy elfogadják a testük változását, legyen önbizalmuk, tudják elengedni félelmeiket, szorongásaikat oldják.
A kismamajóga-oktató szerint az esetleges félelem a várandósság utolsó időszakában nagyobb hangsúlyt kap.
- A kicsik világra jöttét megelőző hetekben már úgynevezett szülőpozíciós-jógát végzünk. Olyan testhelyzeteket „veszünk fel”, mint amilyenekben maga a vajúdás és szülés is történik. Ebben a leendő apukák is aktívan részt vesznek párjukkal.
Judit megjegyezte: természetesen sokan vágynak könnyű szülésre. Ehhez nem elegendő a kismamajóga önmagában. A foglalkozásokon a kicsi és az édesanya meghitt együttlétben készülnek életük nagyon fontos eseményére: a szülésre és a megszületésre.