A járvány alatt is segít

2021.12.03. 15:39

Bagdy Emőke a nemzetért, a családért való kiállása elismeréseként kapta a Duna-díjat

Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus a nemzetért, a családért és a gyermekek védelméért való kiállása elismerésekét részesült a Duna Televízió alapította, tizedik alkalommal odaítélt Duna-díjban – mondta el Dobos Menyhért, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója az M1 péntek reggeli műsorában.

Dobos Menyhért hangsúlyozta: a megmaradás és a megújulás a kulcsszó, és ezért is esett Bagdy Emőkére a választás.

Dobos Menyhért
Forrás: Cseke Csilla / MTI

A Duna-díjat 2012-ben alapították, a Duna Televízió indulásának 20. évfordulójára, azzal céllal, hogy kifejezzék elismerésüket mindazon szervezeteknek és személyeknek, akik munkájukkal, alkotásukkal elősegítették a nemzet megmaradását - emlékeztetett.

Dobos Menyhért elmondta, kitüntetést először Csoóri Sándor író, költő, a Duna Televízió egyik alapítója vehette át, őt követte Sára Sándor, a Duna Televízió első elnöke, majd Tőkés László református lelkész, európai parlamenti képviselő. Bagdy Emőke ebbe sorba illeszkedik bele - mondta.

Bagdy Emőke elmondta, nagyon meglepte az elismerés, amelynek örül. Tulajdonképpen az életem elismerése, és megerősítése is, hogy amilyen úton jártam, az helyes - tette hozzá.

Bagdy Emőke élete elismerésének tekinti a díjat
Forrás: Cseke Csilla / MTI

Szólt arról, hogy a koronavírus-járvány kezdete óta mindent megtesz azért, hogy bátorítsa mindazokat, akik félelmi gyökerű, különböző bántalmakban szenvednek akár egészen odáig, hogy elutasítják például a koronavírus-oltást vagy akár a vakcina hatékonyságát is tagadják.

Bagdy Emőke azt mondta, valójában itt egy lelki mechanizmusról van szó, ezért lelkileg kell azok mellé állni, akik például elutasítják az oltást. "Életbátorságra van szükség" - hangsúlyozta, majd kiemelte a hit szerepét, mert - mint mondta - a hit általános emberi képességünk, amivel túl tudunk lendülni a legnehezebb pontokon is.

A Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában Dobos Menyhért arról beszélt, hogy a közmédia nem csupán a kódex alapján működik, hanem érzelmek is fűtik. Hitvallása a családok védelme, a keresztény hitünk, a hagyományaink, a kultúránk, az anyanyelvünk, a lelkek védelme; ezek nagyon fontosak a mai értékvesztett világban - mondta.

Bagdy Emőke kiemelte: a hite az az erőforrás, amelyből él, táplálkozik a lelke. Mint mondta, nagyon fontosnak tartja, hogy ebben az átmaterializálódott világban gondoljunk arra, hogy "lelki izomzat" is van.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!