Ország-világ

2020.09.22. 14:00

Pucér felnőttek okítják a gyerekeket egy tévéműsorban (videó)

Meztelen felnőttekkel igyekeznek megtanítani a gyerekeknek egy gyermekműsorban, hogy az emberi testet mindenhogyan el kell fogadni. A vendégek között volt transznemű is, aki arról beszélt a kicsiknek, hogy ő nem lány, de nem is fiú, hanem kicsit mind a kettő.

Forrás: Shutterstock

Arra tanítják a gyerekeket az Ultra Strip Down című gyerekműsorban, hogyan gondolkozzanak pozitívan saját testképükről. Mindezt azon az erősen vitatható módon próbálják elérni, hogy a stúdióban ülő mindössze 11-13 éveseknek felnőtteket mutatnak teljesen meztelenül. Minden adásban öt felnőtt van, akik a gyerekekben felmerülő kérdésekre válaszolnak, amelyek vonatkozhatnak a testük bármelyik részére, így a nemi szerveikre is – adta hírül a V4NA hírügynökség.

A beszélgetésben feltűnnek transznemű vendégek is. Az egyik ilyen felnőtt arról beszélt a gyerekeknek, hogy ő nem fiú, nem is lány, hanem kicsit mind a kettő.

Az Ultra Strip Down műsorvezetője, Jannik Schow elmondta, hogy sokan felháborodtak a műsoron, amiért a meztelenséget és a gyerekeket együtt mutatják benne. Szerinte azonban itt nem a nemiségről és a szexről van szó, csupán azt akarják megtanítani, hogy az emberi testet természetesnek kell venni és mindenhogyan el kell fogadni.

This is a CHILDREN’s show on Danish TV entitled “Ultra Strips Down”,produced by Danish branch of Warner Bros.

The show claims to teach kids about different body types by exposing them to naked adults!

Why?

Why are there now so many pushing to destroy children?" target="_blank" rel="noopener noreferrer">#SaveTheChildren pic.twitter.com/aUMvpgrMst

— Obianuju Ekeocha (@obianuju) " target="_blank" rel="noopener noreferrer">September 18, 2020

A műsor tavaly díjat is nyert a dániai televíziós fesztiválon. Nem mindenki hagyja azonban jóvá a dolgot, a Dán Néppárt politikusa, Peter Skaarup szerint rendkívül vulgáris módot választott a műsor arra, hogy a gyerekeket a nemi szervekről tanítsa.

Borítóképünk illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!